Kultúra

Demenciával küzd Brian Wilson, a Beach Boys alapítója

PIERRE ANDRIEU / AFP
PIERRE ANDRIEU / AFP
Új gondnokokat jelölnek ki mellé felesége januári halálát követően.

Brian Wilson családja bejelentette, hogy a Beach Boys 81 éves alapító tagja demenciában szenved, és új gondnokokat jelöltetnek ki mellé. Utóbbi lépésre azért van szükség, mert a zenész gondnokságát januárig felesége, Melinda Wilson látta el, ám ő januárban meghalt. A gondnokságot a bírósági kérvény értelmében a családhoz közel álló két ember, LeeAnn Hard és Jean Sievers vinné tovább, így ők tudnak majd eljárni a zenész nevében.

A beadvány szerint ugyanis Wilson már nem képes jól informált döntéseket hozni saját gyógykezelésével kapcsolatban, ahogy nem képes magától ellátni elemi igényeit sem, beleértve a táplálkozást, öltözködést és lakhatási ügyeket is. A gondnoksággal kapcsolatos bírósági meghallgatást április végére tűzték ki – írja a Guardian.

Wilsonról korábban a felesége gondoskodott, akivel 1995 óta voltak házasok, és öt gyereket fogadtak örökbe közösen.

Melinda több volt, mint a feleségem. A megmentőm volt. Ő adta az érzelmi biztonságot, amire a karrieremhez is szükségem volt. Ő bátorított, hogy a szívemhez legközelebb álló zenét csináljak. A horgonyom volt

– írta felesége halála után Wilson, akinek a 60-as években több idegosszeomlása is volt, drogfüggőséggel és halucinációkkal küzdött, és enyhe mániás depressziót is diagnosztizáltak nála. Melinda 1995-ös házasságuk óta látta el férje fölött a gondokságot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik