Nagyvilág

Kitűzték Trump tárgyalásának időpontját, ő lesz az első volt elnök, aki büntetőperben bíróság elé áll

SPENCER PLATT / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / AFP
SPENCER PLATT / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / AFP

Egy New York-i bíró elutasította Donald Trump volt, és reményei szerint leendő amerikai elnök keresetét arra vonatkozóan, hogy utasítsák el a vádiratot a pornósztárnak fizetett hallgatási pénzek ügyében. Juan Merchan bíró a tárgyalás időpontját március 25-ére tűzte ki.

Trump lesz az első volt elnök, aki büntetőügyben bíróság elé áll, mivel a gyanú szerint a 2016-os kampány idején 130 ezer dollárt – mai árfolyamon 47,2 millió forintot – fizetett az ügyvédjén keresztül egy Stormy Daniels nevű pornósztárnak azért, hogy hallgasson egy tíz évvel korábbi afférjukról.

Az egykori elnök még 2006-ban bonyolódott egyéjszakás kalandba a pornósztárral, miután egy jótékonysági golfversenyen találkoztak, amit a Kalifornia és Nevada határán fekvő Tahoe-tónál rendeztek. New York állam törvényei szerint a kifizetés önmagában nem lenne illegális, azonban az összeget jogi költségként tüntették fel egyes dokumentumokban, ami az ügyészek szerint büntetendő.

A Trump ellen felhozott 34 vádpont üzleti nyilvántartások meghamisítására vonatkozik.

A meghallgatás előtt Trump ismét hangot adott meggyőződésének, miszerint az ügy politikai indíttatású.

(Reuters)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik