Tűz ütött ki egy tízemeletes társasházban szerdán Kaposváron, harmincöt embernek kellett ideiglenesen elhagynia az otthonát, közülük ötöt a mentők kórházba vittek – közölte a Somogy Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a honlapján.
Azt írták, hogy a lángok délben csaptak fel a Füredi utcai épület egyik ötödik emeleti lakásában, az ingatlan egyik szobája és erkélye is égett. A város hivatásos tűzoltói hat gépjárművel vonultak ki a helyszínre, és a vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányításával rövid idő alatt elfojtották a tüzet, amely így nem terjedt át a többi lakásra.
Egy szabadnapos tűzoltó még kollégái kiérkezése előtt kikísért két felnőttet és egy gyermeket a füsttel teli lakásokból, a tűzoltók egy riadt fiatalembert létraszer segítségével hoztak le az épület tetejéről. A Somogy Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tűzvizsgálati eljárást indított a tűz keletkezési körülményeinek feltárására.
Mihályka Szabina, az igazgatóság szóvivője az MTI megkeresésére azt mondta, a tűzoltók mostanra kiszellőztették az épületet és visszakapcsolták az áramot, a lakók visszatérhettek a lakásokba.