Belföld

Gyorsan kiállt Zuschlag mögül az MSZP

Zuschlag János nem méltó az MSZP támogatására, így a bírósági döntést követően automatikusan megkezdődik a pártból való kizárása – mondta a szocialista párt szóvivője szerdán, budapesti sajtótájékoztatóján.

Budai Bernadett úgy fogalmazott: az MSZP kiáll azok mellett, akiket igaztalanul vádolnak, de nem védi meg azokat, akikről bebizonyosodik, hogy hibáztak, és Zuschlag Jánosról bebizonyosodott, hogy hibázott.

A szóvivő hangsúlyozta, az MSZP-nek nem volt az ügyben érintett pénzmozgásokhoz semmi köze, de még tudomásuk sem volt a szóban forgó ügyről, és ami történt, nem a párt nevében és érdekében történt.

A Fidesz lezárja “a bűnszervezetek korszakát”

Ha jogilag nem is, a szó hétköznapi értelmében bűnszervezetet működtettek Zuschlag János és társai, a Fidesz, ha kormányra kerül, “le fogja zárni az ilyen bűnszervezetek korszakát” – mondta Répássy Róbert, a párt frakcióigazgatója szerdán. Közölte: pártja – ahogyan eddig is – úgy a Zuschlag János és társai ügyében is tiszteletben tartja a független bíróság ítéletét.

Répássy kijelentette azt is, hogy a Fidesz “le fogja zárni az ilyen bűnszervezetek korszakát, le fogja zárni a Gyurcsány-korszakot”.

Zuschlag Jánost nyolc év hat hónap börtönbüntetésre ítélte első fokon a Bács-Kiskun Megyei Bíróság szerdán.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik