Belföld

Bokros: az ígérgetés kétélű fegyver

Bokros Lajos szerint a „felkészületlen, pökhendi, korrupt” politikai osztály juttatta Magyarországot a mostani helyzetbe, ezért fontos, hogy minél több hiteles, feddhetetlen és tiszta múltú embert juttassanak a választók a parlamentbe.

Az MDF miniszterelnök-jelöltje hétfői, paksi sajtótájékoztatóján – miután vállalkozókkal találkozott munkareggeli keretében – arról beszélt, hogy az ígérgetés kétélű fegyver, mert „a hazug embert előbb utolérik, mint a sánta kutyát”. Szerinte az MDF programja az egyetlen, amely nem “délibábos ígérgetésekre” épül.

A fontos, hogy minél többen megértsék a MDF programját, amely az egyetlen olyan hiteles program, ami a mai társadalmi, gazdasági, kulturális és erkölcsi problémákat elemezve olyan tartós megoldásokat javasol, amelyek nem jelentik a jövő elzálogosítását – fogalmazott.

Bokros Lajos szerint nem lehet hét százalékos gazdasági visszaesés után egy év alatt Kánaánt varázsolni Magyarországon. Úgy értékelte, hogy Magyarország nem vonhatta ki magát a nemzetközi válság hatásából, de az elmúlt nyolc évben a kormányok gazdaságpolitikája legyengítette a magyar gazdaság szervezetét.

Hangsúlyozta: a válságkezelés szükséges, de nem elégséges, a tartós fellendülés és a gazdasági növekedés alapjait is meg kell teremteni; ehhez elsősorban államháztartási, államreformra van szükség.

A magyar állam szerinte nagyon túlméretezett, nagy mennyiségű jövedelmet szivattyúz át a gazdasági szereplőktől, szolgáltatásai ugyanakkor rossz minőségűek és rendkívül nagy a korrupció. Ezeket kezelni kell annak érdekében, hogy a vállalkozói rétegnek lehetősége legyen önérdekből és önerőből olyan munkahelyeket létrehozni, amelyek a tartós fellendülés alapjait képezhetik – jelentette ki Bokros Lajos.

Leszögezte: a kilábaláshoz jobb minőségű, hatékonyabb és relatíve olcsóbb munkaerőre van szükség, elkerülhetetlen az oktatási, az adó-, az egészségügyi, a közigazgatási és a közteherviselési reform.

Az adócsökkentés is része az adóreformnak, de nem az első eleme, hiszen kulcskérdés, hogy sikerül-e növelni az adófizetők számát – jegyezte meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik