Szórakozás

Kökény Attila: Gyerekként engem is kergettek rendőrök, elmentünk lopni a közértbe, meg ilyenek

TV2
TV2
Az énekes azt mondja, bitangokkal nőtt fel.

Pénteken érkezik a Beköltözve új epizódja, melyben Kökény Attila ad interjút Hajdú Péternek. A műsor előzetese szerint szó lesz az énekes gyerekkoráról, a karrierjének korai éveiről, illetve arról is, hogyan küzdött meg az alkoholproblémáival.

Azt ne tudd meg, hogy kik voltak a haverok. Hát, figyelj, Pongráctelep, Hős utca, a bitangok, én ezekkel nőttem fel. Engem is kergettek rendőrök, elmentünk lopni a közértbe meg ilyenek, gyerekként

– magyarázta Kökény, aki arról is mesélt, milyen körökben zenélt azelőtt, hogy befutott volna a Megasztárral.

Az egy dolog, hogy mindenhol zenéltem. Azért szerettek mert énekeltem, tetszett mindenkinek ahogy énekeltem, és akkor jöttek. Privát bulikba is elhívtak, ahol dobálták a húszezreseket. Nagyon sok ilyen helyen voltam. Gyakorlatilag én jól éltem abból az időszakból, mert azoknak az embereknek, a maffiózó embereknek sok pénzük volt, és nem sajnálták. Elmentünk és szórták a pénzt ránk.

Ami a házasságát illeti, az énekes elárulta, hogy a feleségével korábban voltak hullámvölgyeik, melyek közepette előfordult, hogy bár csak napokra, de külön is költöztek egymástól.

Gyakorlatilag mi azon veszekedtünk csak, hogy én ittam. (…) Minden héten ittam, csütörtökön már izgultam, hogy mikor lesz péntek, hogy tudjak menni inni

– vallotta be az interjúban a zenész, aki úgy véli, az egészsége is ráment volna, ha nem tér meg.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Hajdú Péter (@hajdu.peter.official) által megosztott bejegyzés

Ajánlott videó

Olvasói sztorik