Sport

Úgy futott, mint soha senki – legendának született a tragikusan fiatalon meghalt Kelvin Kiptum

John Walton / PA Images / Getty Images
John Walton / PA Images / Getty Images

Vasárnap rázta meg a sportvilágot a tragikus hír, hogy 24 éves korában, autóbalesetben meghalt a maratoni világcsúcstartó, Kelvin Kiptum. Az autóban vele utazott edzője, Gervais Hakizimana, az ő életét sem tudták már megmenteni.

Kiptum túlzás nélkül a jövő nagy atlétasztárja lehetett volna, és lehet, hogy az első, aki rendes versenykörülmények között futja le 2 órán belül a 42,2 kilométert. Ez volt a célja, már áprilisban, Rotterdamban megcélozta volna a sokáig áttörhetetlennek hitt álomhatárt.

A kenyai sportoló a Nagy-hasadékvölgy közelében található Eldoret környékén nőtt fel. A hely arról is ismert, hogy a világ számos közép- és hosszútávfutó klasszisa született vagy készült arrafelé. A BBC cikke szerint Kiptumot már gyerekkorában is foglalkoztatta, hogy egy napon atléta legyen, az unokatestvére ugyanis az etiópiai legenda, Haile Gebrselassie iramfutója volt.

Fiatalon a családi marhafarmon dolgozott, mezítláb terelte az állatokat. Édesapja inkább azt szerette volna, ha tanul és villanyszerelő lesz.

Mondtam neki, hogy én atléta akarok lenni, ez a szenvedélyem. Nehéz négy év következett, mert edzettem, de az eredmények nem jöttek, ők pedig csalódtak bennem. De nyomtam tovább keményen

mondta korábban a BBC-nek.

Mustafa Yalcin / Anadolu / Getty Images

Edzőjével is a farm közelében találkozott először, 9 éves volt, belerúgott Hakizimana lábába, aki megkergette ezután. 2018-ban kezdtek el aztán közösen dolgozni, amikor Kiptum még félmaratonokat futott.

Az első nagyobb kenyai versenyén még kölcsöncipőben futott, annyira nem volt pénze.

A pénztelenség oka annak is, hogy a hosszabb távokkal kezdte, azt mondta, nem tudott arra költeni, hogy pályaedzéseken vegyen részt, így olyanokkal futott, akik hosszabb távokra készültek. 2019-ben debütált a nemzetközi mezőnyben, amikor Lisszabonban félmaratonon az ötödik lett 59:54-es idővel.

Hakizimana korábban azt mondta, Kiptun eleinte tartott a maratoni távtól, de 2020-ban már elkezdett rá készülni. 2022-ben jött el a pillanat, amikor debütált 42,2 kilométeren és rögtön 2:01:53-mal nyitott, ami akkor a valaha volt negyedik legjobb idő volt a távon. Ami ezután következett, az minden képzelet felülmúlt:

  • 2:01:25-öt repesztett, ami rekord a London Marathon történetében,
  • majd 2023 októberében 2 óra 35 másodperc alatt ért célba, amivel megdöntötte a világrekordot és ő lett az első ember, aki 2:01-en belül futotta le a maratont. 34 másodpercet faragott Eliud Kipchoge csúcsán.

Félelemnélküliség jellemzi a versenyek során, ez repítette a csúcsra. A táv elején szinte visszafogja magát, majd a táv második felén megindítja a támadást, úgy, ahogy még soha senki. Ilyen stílusú versenyzést nagyon ritkán látni

– mondta az elismert iramfutó, Martin Keino.

Kelvin Kiptum eredményeiben az volt igazán megdöbbentő, hogy 24 éves korára jutott el ilyen magasságokba, miközben a maratonfutók a kor előrehaladtával válnak jobb, érettebb versenyzővé. Így reálisnak tűnt, hogy ő legyen az első, aki mindenféle segítség nélkül, versenykörülmények között két órán belüli maratont fut, már idén áprilisban, Rotterdamban megpróbálta volna.

Február 11-én, vasárnap este Eldoret és Kaptagat között Kelvin Kiptum elvesztette az irányítást az autó felett, a jármű előbb egy fának csapódott, majd az árokba borult. A kétgyermekes sportoló és edzője, Gervais Hakizimana is a helyszínen életüket vesztették.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik