Kultúra

Bródy János dalt küldött Novák Katalinnak és Varga Juditnak

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

„Novák Katalinnak és Varga Juditnak szeretettel…” – írta Bródy János vasárnapi bejegyzésében, melyhez a Miért hagytuk, hogy így legyen című dal koncertfelvételét csatolta. Magyarázatot nem fűzött a dalválasztáshoz.

„Azt hiszed, hogy nyílik még a sárga rózsa, azt hiszed, hogy hallgatunk a hazug szóra, azt hiszed, hogy mindig mindent megbocsátunk, azt hiszed, hogy megtagadjuk minden álmunk”

– hangzik az 1973-ban Bródy által írt szöveg. Az azóta kultikussá vált dal zenéjét Illés Lajos, az egykori Illés-együttes alapítója írta. Az Illés frontembere, Szörényi Levente egyébként egyike volt Novák Katalin díjazás nélküli tanácsadóinak, pénteken azonban kilépett az elnök tanácsadói testületéből, és arra kérte Novákot, gondolja át, be tudja-e még tölteni a pozícióját.

Novák Katalin köztársasági elnök szombaton jelentette be lemondását, nem sokkal később pedig Varga Judit is bejelentette, hogy visszavonul a közélettől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik