Kultúra

Ha űrlények elől menekülsz, semmiképp se hagyd hátra a macskád!

Befutott a Hang nélkül: Első nap előzetese, amelyből kiderül, hogyan szállták meg a Földet a hangra támadó űrlények.

Megérkezett az első előzetes a Hang nélkül-széria harmadik részéhez, az Első nap alcímet kapó folytatáshoz, amely előzményfilmként helyezhető el az immár franchise-zá duzzadt sci-fiből.

Az előzetes egészen egyértelműen köti a szám szerint harmadik részt a híres elődökhöz: az előző két film főhősnője, Emily Blunt is feltűnik benne, sőt, még John Krasinski is, akiről mind tudjuk, mi történt vele az első rész végén. Őket azonban hiába várjuk a filmben, a Hang nélkül: Első nap kicsit más irányt vesz, és eltávolodik az Abbott családtól, a címéhez hűen azt a bizonyos első napot mutatja be, amely mindent megváltoztatott a Földön: a hangra támadó földönkívüliek érkezését.

A harmadik részben a Lupita Nyong’o által alakított karakter szemén keresztül tapasztaljuk meg, milyen az, ha New York utcáin sétálgatva egyszer csak vérengző földönkívüliek kezdenek hullani az égből. Komoly fegyverténye a filmnek, hogy az Oscar-díjas színésznő mellett egy macska is felbukkan, Frodo ugyanis a főszereplővel együtt menekül majd az ufók elől. Nyong’o és a macska mellett feltűnik a Stranger Things sztárja is, Joseph Quinn. 

A franchise elemei közül ez az első, amelyet nem a széria író-rendezője, Krasinski jegyez, hanem Michael Sarnoski.

A Hang nélkül: Első nap június 27-én debütál a mozikban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik