Sport

Nem tudtak beleszólni a magyar úszók a nagyok dolgába

SEBASTIEN BOZON / AFP
Nagy csatát hozott a nők 5 km-es versenye
SEBASTIEN BOZON / AFP
Nagy csatát hozott a nők 5 km-es versenye
Szimcsák Mira a 20., Olasz Anna a 33. helyen zárt a nyíltvízi úszók szerdai 5 kilométeres versenyében a dohai világbajnokságon.

Az már korábban eldőlt, hogy korábbi betegsége miatt Fábián Bettina ebben a számban nem indul, így tartalékként Olasz Anna lépett a helyére. A harmincéves szegedi sportolónak ez karrierje hetedik, egyben utolsó világbajnoki szereplése. Mellette a 20. születésnapját ezen a napon ünneplő Szimcsák Mira ugrott a vízbe, aki az olimpiai számban, 10 kilométeren a 26. lett szombaton.

A körülmények ezúttal is hasonlóan voltak a dohai öbölben, kellemes hőmérséklet, enyhe szél és hullámzás várt a 65 fős mezőnyre a három 1660 méteres körben.

A sprintversenyen a szám esélyesei – köztük a 10 kilométeren győztes holland Sharon van Rouwendaal és az amerikai Katie Grimes – rögtön nagy iramot kezdtek diktálni, az első kör végén Szimcsák a 15., Olasz a 25. helyen tempózott. A verseny képe a későbbiekben sem változott, az élmezőny tagjai nagy csatát vívtak, a két magyar félperces hátrányban volt a legjobbakkal szemben.

A számot végül nagy hajrában, a hollandok sztárja, van Rouwendaal nyerte, a tavaly Fukuokában 10 kilométeren második ausztrál Chelsea Gubecka és az olimpiai bajnoki címvédő, 5 kilométeren 2019-ben Kvangdzsuban és a 2022-ben Budapesten is győztes brazil Ana Marcela Cunha előtt.

Vizes vb, nyíltvízi úszás, női 5 km

1. Sharon van Rouwendaal (Hollandia) 57:33.9 perc
2. Chelsea Gubecka (Ausztrália) 57:35.0
3. Ana Marcela Cunha (Brazília) 57:36.8
…20. SZIMCSÁK MIRA 59:00.6
…33. OLASZ ANNA 59:15.0

(MTI)

Kapcsolódó
Rasovszky Kristóf óriásit úszott, öt századdal maradt le a dobogóról
Betlehem Dávid hatodik lett 5 kilométeren a vizes vébén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik