Kultúra

Letartóztatták Killer Mike-ot, miután nyert három Grammy-díjat

Alberto E. Rodriguez / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Alberto E. Rodriguez / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Bilincsben vezették el a rappert, de pár óra múlva elengedték.

Mozgalmas vasárnapja volt Killer Mike-nak, hiszen először nyert három Grammy-díjat, amit át is vett a gála délutáni, közvetítés előtti szakaszában, ám ezt követően meggyűlt a baja a Los Angeles-i rendőrséggel, ugyanis még a helyszínen letartóztatták. A hírt a Hollywood Reporter tette közzé, amelynek újságírója az X/Twitteren videót is megosztott arról, ahogy a rappert bilincsben vezetik el a díjátadónak helyet adó Los Angeles-i Crypto.com Arénából.

A rendőrség arról adott tájékoztatást, hogy a 48 éves Killer Mike-ot – polgári nevén Michael Rendert – könnyű testi sértésért vitték be, és kérdezték ki. A Variety később már arról írt, hogy a rappert nem sokkal később elengedték, és ahogy az ügyvédje fogalmazott a lapnak: ügyfele „kiszabadult és éjjel megünnepli aznapi tarolását.”

Tényleg volt mit megünnepelnie, ugyanis a legjobb rap dal kategória mellett győzött a legjobb rap előadás és a legjobb rap album kategóriában is. A vasárnap éjjel megrendezett gála amúgy történelmi Tayrol Swift-győzelmet hozott, a díjazottak listáját itt olvashatják.

Kapcsolódó
Taylor Swift történelmet írt – íme a 2024-es Grammy-díjak nyertesei
Mutatjuk a legfontosabb kategóriák győzteseit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik