Belföld

Steiner: magánügy Hagyó ingatlanátíratása

Az MSZP fővárosi frakcióvezetője magánügynek tartja, hogy Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettes a lánya nevére íratta két budapesti ingatlanát.

Erről akkor beszélt Steiner Pál, miután a hvg.hu beszámolt az ügyletről. Úgy véli, Hagyó “lemondott valamennyi politikai megbízatásáról, nem tagja a Fővárosi Közgyűlésnek sem, és ebben a pillanatban ő azt teszi, amit magánemberként a leghelyesebbnek gondol”.

Hozzátette azt is, hogy nem szeretne kommentálni egy családi kapcsolatokat érintő döntést és a kérdést is illetlennek tartja, mert nem hiszi, hogy a magyar sajtónak köze van ahhoz, milyen kapcsolat van egy apa és a lánya között.

Megjegyezte azt is, hogy a fővárosi MSZP-frakció “minden tagja kívánja, hogy a büntetőeljárás eredményes legyen”, hogy az teljes igazságot feltárja.

Egy másik kérdésre, mi a véleménye Balogh Zsolt, a BKV volt megbízott vezérigazgatójának interjúiról, azt mondta: annak idején ő is beszélt a BKV volt vezetőjével, de most ő is gyanúsított, ezért nem kívánja minősíteni az ő vallomását.

Arra a kérdésre, hogy meglepték-e a Balogh Zsolt által elmondottak, a fővárosi frakcióvezető közölte, megdöbbentette az interjú.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik