Sport

Fucsovics a legjobbkor törte meg a november óta tartó rossz sorozatát

Bodnár Boglárka / MTI
Bodnár Boglárka / MTI

Marozsán Fábián vereséget szenvedett, Fucsovics Márton viszont nyert így az első nap után 1-1-re állt a a Tatabányán zajló Magyarország-Németország tenisz Davis Kupa-selejtező

Az ellenfélnél az olimpiai és kétszeres ATP-világbajnok Alexander Zverev betegség miatt szerdán lemondta a részvételt, a helyére Michael Kohlmann kapitány Maximilian Marterert hívta be. Ő a montpellier-i tornáról érkezett, és mivel a csütörtök reggeli járatát törölték, csak este futott be Tatabányára.

A Multifunkcionális Sportcsarnokban már hetekkel ezelőtt elfogytak a jegyek a párharcra, ennek megfelelően a kezdéskor csaknem hatezren szurkoltak a lelátókon. A program felvezetéseként a magyar szövetség köszöntötte a 87 éves Szikszay Andrást, a legidősebb élő magyar Davis Kupa-játékost, egyben legendás edzőt.

A világranglistán legjobb magyarként 57. Marozsán első találkozójára készült a három hellyel mögötte álló Dominik Koepfer ellen, akit a januári Australian Open első fordulójában éppen Zverev búcsúztatott, párosban viszont elődöntőt vívott Melbourne-ben a DK-ra nem nevezett honfitársa, Yannick Hanfmann oldalán.

Az év elején pedig megnyerte a canberrai challenger-versenyt úgy, hogy mindössze egy szettet veszített.

A tatabányai nyitómérkőzés első négy gémjében mindkét teniszező hárított bréklabdákat, ám ekkor a 29 éves ellenfél lépéselőnybe került (2:4). A balkezes Koepfer lendületben maradt, szórta a nyerő ütéseket, 2:5-nél már dupla brékelőnyben volt, majd 33 perc elteltével kiszerválta a szettet.

Marozsánnak – aki nemrég combsérüléssel küzdött – a folytatásban is meg kellett dolgoznia minden pontért, miközben a védjegyének számító rövidítések is gyakran cserben hagyták. A második játszma ezzel együtt kiegyenlítettebb küzdelmet hozott, mindketten stabilizálták az alapütéseiket, kevesebbet rontottak, így jutottak el a rövidítésig. Ebben a német – aki New Orleansben járt egyetemre és Floridában él – erőteljes játékkal 5-1-re elhúzott, és innen már nem engedte ki a kezéből a mérkőzést, amely 1 óra 31 percig tartott.

Nem ez volt a legjobb napom, de megtettem minden tőlem telhetőt. Volt egy-két lehetőségem, lehetett volna hozni a második szettet, de nem így alakult. De van még javítási lehetőségünk

– nyilatkozta Marozsán.

Koepfer azzal kezdte, hogy az elején mindketten idegesek voltak, mert nem egyszerű nyitómeccset játszani egy Davis Kupa-csatában. „A közönség és a hangulat is remek, élveztem a játékot. Fábián egy fiatal és tehetséges játékos, aki feljövőben van, nehéz ellenfél volt ma. A győzelem kulcsa talán az volt, hogy agresszívabb stílusra váltottam, és védekezésre kényszerítettem az ellenfelemet” – tette hozzá.

Marozsán a mérkőzést követő sajtótájékoztatón az MTI érdeklődésére elmondta, hogy számos nehézséggel kellett megküzdenie a közelmúltban. „Az Australian Openen szerzett sérülésem után itthon vírusos betegség kapott el, úgyhogy kihagytam pár napot. Ebből kell most a lehető legtöbbet kihoznom, de tény, hogy nem éreztem magam dinamikusnak, és fejben is kissé lassú voltam. Egy top 50-es ellenféllel szemben ez kevés. A második szett azért rendben volt” – fejtette ki.

A világranglistán jelenleg csak 82. Fucsovics – aki a 31. helyen is megfordult – számára a tét az egyenlítés, illetve a 0-2 elkerülése volt a 193 centis Jan-Lennard Struff ellen, aki Zverev távollétében a vendégek első számú játékosa volt.

A 33 éves rivális 2009 óta tartó profi pályafutása során némi meglepetésre nem nyert ATP-tornát, ezzel együtt kétszer is nyolcaddöntőt vívott a Roland Garroson és tavaly a fináléig menetelt a madridi 1000-es tornán.

Fucsovics számára rossz előjel volt, hogy idén még nem nyert meccset, és legutóbb novemberben, Szófiában vonult le győztesen a pályáról. Kettejük különmérlege 1/1-re állt, 2014-ben egy heilbronni salakos challenger-versenyen Struff, 2019-ben Dubajban, kemény pályán pedig Fucsovics nyert.

A harmadik összecsapáson a 31 éves magyarnak eleinte sorra kellett hárítania a bréklabdákat, 210 kilométer/óra körül adogató ellenfelének szervagémjei viszont nem forogtak veszélyben – egészen a nyolcadik játékig. Ekkor azonban Fucsovics türelmesen taktikázva elvette a német adogatását, majd három bréklabdát kivédve hozta a szettet.

A folytatásban is magas színvonalú csatát láthatott a telt házas publikum, a világranglistán 24. Struff magabiztosan, míg Fucsovics küzdelmesebben nyerte a szervagémeket. Az ellenfél rendre kimenekült a szorult helyzetekből hatalmas szervái révén, de 5:5-nél már azok sem segítettek, így 6:5-nél a magyar klasszis a meccsért adogathatott. A döntő pillanatban nem remegett meg a keze, és könnyedén kiszerválta a találkozót, amely 1 óra 39 percig tartott.

Nem könnyű 0-1 után felmenni a pályára, de nyomás nélkül tudtam játszani. Idén eddig nemigen jöttek az eredmények, úgyhogy nagyon szerettem volna nyerni a Davis Kupa és a lelkem miatt is. Nem igazán éreztem a játékot, és Struff nehéz ellenfél, mert tördeli a ritmust, nagy szervákat üt, nyeseget, szóval nem kellemes.

Régóta ismerjük egymást, szinte minden tornán szoktunk együtt edzeni, ma az volt a lényeg, hogy jól szerváltam, és kétszer le tudtam brékelni őt” – értékelt Fucsovics, majd rátért a folytatásra.

„Szombaton remélem, még jobban megy majd a tenisz, százszázalékosnak érzem magam, és sokkal jobb lesz úgy kijönni ide, hogy 1-1-re állunk. A közönség rengeteget segített ma, remélem, szombaton is így lesz”.

Szombaton a páros találkozóval kezdődik a program 13 órakor, majd két egyes összecsapásra kerül sor a péntekihez képest fordított felállásban. Párosban az eredeti kiírás alapján Marozsán és Valkusz Máté (213.) csap össze Kevin Krawietzcel és Tim Pützcel. A hazai csapatban még Piros Zsombor (129.) és Füle Mátyás (549.) kapott helyet.

Eredmény:

Magyarország – Németország 1-1 – állás az első nap után
Fucsovics Márton – Jan-Lennard Struff 6:3, 7:5
Marozsán Fábián – Dominik Koepfer 2:6, 6:7 (4-7)

 

A szombati program (13 órától):
Marozsán, Valkusz Máté – Kevin Krawietz, Tim Pütz
Marozsán – Struff
Fucsovics – Koepfer

Ajánlott videó

Olvasói sztorik