Belföld

Honnan szedte képviselőit a Jobbik és az LMP?

A Jobbik jelöltjei közül a nők, az LMP-sek közül pedig a tapasztaltak hiányoznak. A Republikon Intézet elemzése bemutatja, honnan verbuválták jelöltjeiket az új pártok.

Az LMP jelöltjei a legtapasztalatlanabbak a politikában – derült ki a Republikon Intézet elemzéséből. A Schiffer András vezette párt indulóinak kilencven százaléka újonc, mindössze 11 egyéni jelöltjük indult már korábban másik párt színeiben.

MIÉP-es bázis

A Jobbik némileg tapasztaltabbakat indít, a 176 képviselőjelöltjükből ugyanis 55-en más pártban is politizáltak, öt jobbikosnak ráadásul a mostani már a harmadik pártja. A politikai rutinnal rendelkező radikálisok közel kétharmada a MIÉP-ben kezdte politikai pályafutását.

Honnan szedte képviselőit a Jobbik és az LMP? 1

Balczó Zoltán, Rozgonyi Ernő és Zakó László már 1998 és 2002 között is miépes parlamenti képviselők voltak. A miskolci jelölt, Miklós Árpád korábban az MDF-ben tevékenykedett országgyűlési képviselőként, de a fiatal indulók közül Novák Előd és Szabó Gábor pártigazgató is Csurka István szárnyai alól került a Jobbikhoz.

Páran más szélsőjobboldali szervezetekből érkezett, a legtöbben, összesen öten a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomból. Nyolc jelölt,- többek közt Pősze Lajos és Murányi Levente a Jobbik alelnöke-, az MDF-ből került a Jobbikhoz, míg öten a Kisgazdapártban kezdték politikai pályafutásukat.

Szintén zenészek

11 jobbikos képviselő számolt be arról, hogy korábban a Fidesz tagja volt, közülük Fazekas Ferenc a Fidesz-szervezet alapítóelnöke volt. Losonczy Pál életrajza szerint 2002-ben a Fidesz kampányát segítette, részt vett a Hír Televízió
megalapításában is – de ma már a Jobbik kommunikációs igazgatója és józsefvárosi elnöke, szabadidejében pedig a Perfect Name együttes billentyűse.

Ha más körben is, de ismert jelölt még a szombathelyi Balassa Péter, a helyi labdarúgóklub közelmúltban visszavonult csapatkapitánya, illetve Gőbl Gábor, a Moby Dick zenekar basszusgitárosa. A szerteágazó tevékenységi körrel rendelkező Gőbl a soproni kosárlabda- és futballcsapat menedzsere, továbbá a Magyar Labdarúgó Szövetség felügyelő bizottsági tagja is volt, 2002 és 2006 között pedig a Fideszt erősítette.

A nagy átigazoló

Ezzel szemben az LMP csupán egy korábbi parlamenti képviselőt indít egyéni jelöltjei között, az egykori MDF-es Mile Lajost. Érdekes színfolt az LMP körében Kiss Kálmán Tibor, aki a legutóbbi három választás alkalmával három különböző párt színeiben mérette meg magát.

A 11 korábban már polizitáló jelölt közül öt számolt be arról, hogy pályafutásukat a Fidesznél kezdték, míg négyen az MDF-nél. Bár igen kevesen voltak tagjai korábban más politikai pártnak, viszont a jelölteknek körülbelül a fele tagja volt valamilyen civil szervezetnek, ami igen változatos spektrumot mutat kezdve a Tudatos Vásárlók Egyesületétől a veresegyházi Tavirózsa Egyesületig.

Egy ízben indult parlamenti választáson a kazincbarcikai Király Bálint is. Az igazán atipikus LMP-jelöltnek számító politikus 1990-ben az MSZP színeiben próbálkozott, eredménytelenül. Az ország talán leginkább baloldali választókerületében a következő négy választáson egyaránt szocialista párttársa, Gyárfás Ildikó nyert (2006-ban például már az első fordulóban, a szavazatok több mint 62 százalékát megszerezve), míg Király Bálint 1994 és 2006 között Kazincbarcika polgármestereként dolgozott, mindannyiszor MSZP-jelöltként győzve.

Viszonya akkor romlott meg pártjával, amikor kiderült, hogy az 2006-ban Szitka Pétert indítja helyette a polgármesteri székért, Király így legutóbb már függetlenként mérette meg magát. Idén
tavasszal ugyancsak Szitka ellenfele lesz az LMP jelöltjeként.

Kevés nő a Jobbikban

Az összes parlamentbe jutásra esélyes politikai párt közül egyébként az LMP indít legnagyobb számban női politikusokat, összesen 33-at, mivel, a szocialista párthoz hasonlóan, ők is női kvótát érvényesítenek országos listájukon, míg Jobbik képviselőjelöltjeinek mindössze nyolc százaléka nő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik