Belföld

Bűnszervezetre csapott le az NNI

Bűnszervezet tagjaként magyarországi menekülttáborból más országokba juttatott ki engedéllyel nem rendelkező migránsokat a gyanú szerint az a hét ember, akit összehangolt akció keretében fogott el a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) - olvasható a rendőrség honlapján.

Az NNI vasárnap a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitánysággal együttműködve, egy időben és több helyszínen összesen hét embert fogott el.

Az elkövetők megalapozottan gyanúsíthatóak azzal, hogy 2008 novembere és 2009 márciusa között bűnszervezet tagjaként több alkalommal közreműködtek elsősorban koszovói albán állampolgárságú migránsok magyarországi menekülttáborból más schengeni tagállam területére történő kijuttatásában úgy, hogy azok nem rendelkeztek a beutazáshoz, illetve az ott-tartózkodáshoz szükséges engedéllyel – olvasható a rendőrség oldalán.

Az NNI emlékeztetett: az Európai Unió területén történő szabad mozgás joga csak európai uniós, azaz például magyar állampolgárokat illet meg.

A harmadik országok állampolgárainak továbbra is szigorúan be kell tartaniuk az egyes tagállamokba történő beutazás és tartózkodás feltételeit.
A közlés szerint az ügyben a bíróság korábban már nyolc gyanúsítottat előzetes letartóztatásba helyezett.

A bűnszervezetet egy magyar és egy Magyarországon már régebben letelepedett, volt jugoszláv állampolgárságú férfi vezette. Az ügyben összesen tizenöt elkövető ellen folyik a büntetőeljárás és további gyanúsítások várhatóak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik