Kultúra

Milliónyi dalt távolítana el a TikTokról a Universal, Taylor Swift dalait sem lehetne többé használni

Lionel Hahn/Getty Images
Lionel Hahn/Getty Images
Megszakadtak a két vállalat közti tárgyalások, a zenei óriás ezért lépne drasztikusat.

A Universal Music arra készül, hogy elképesztő mennyiségű dalt tesz elérhetetlenné a TikTok-on, a Kínában alapított céggel való fizetési tárgyalások ugyanis hirtelen megszakadtak – írja a BBC.

A lap szerint a Universal korábban arról számolt be, hogy a rövid videókat a középpontba helyező vállalat

mindössze a töredékét fizeti annak, amit a többi platform, cserébe azonban igényt tart a teljes dalkatalógusukra.

A TikTok válaszában jelezte, hogy szerinte ez egy hamis narratíva, sőt, a másik oldal inkább visszavonulót fúj

ahelyett, hogy kihasználná  a felhasználók tömegének erejét, és ingyenes reklámfelületként használná őket.

A zenei cégek a lejátszásonkénti jogdíjakból szerzik a bevételeiket, épp ezért lenne fontos a lemezcég számára, hogy a szükséges összegeket meg is kapják – még úgy is, hogy a TikTok több mint egymilliárd felhasználója mindössze a Universal teljes bevételének 1%-át termelné ki.

A zenei óriás egy, a művészekhez, illetve a dalszerzőkhöz írt nyílt levelében is jelezte, hogy a TikTok ugyan egy zenei alapú szolgáltatást nyújt, mégsem akar tiszteséges anyagi áldozatot vállalni ezért, majd hozzátette:

a két cég közti szerződés január 31-én lejár, így ha addig nem születik megoldás, akkor Taylor Swift, Drake, a BTS, a Coldplay, Adele, vagy épp a The Weeknd munkái is elérhetetlenné válnak,

sőt, Sophie Ellis-Bextor nemrég az oldal egyik legtöbbször használt dalává vált slágere, a Murder on The Dance Floor is eltűnik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik