Gazdaság

Mutatjuk, hogyan teheti olcsóbbá a bankolását

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Számos banki szolgáltatás egyrészt drága, másfelől ma már teljesen fölösleges, az elhagyásukkal pedig akár tízezreket is meg lehet spórolni: ha szétnézünk a költségeink és a bankszámlák között, könnyen olcsóbbá tehetjük a bankolásunkat – írja a Bank360.hu.

A portál emlékeztet, hogy január végéig minden banki ügyfél megkapja a részletes elszámolást arról, mennyibe került számára a bankszámlája 2023-ban. A kimutatás minden részletet tartalmaz, a készpénzfelvétel, a bankkártyák, a tranzakciók díjait, és az összes apróbetűs részben szereplő egyéb költséget is. Vannak, akiknek csak néhány ezer forintba került a bankolás, sokan viszont súlyos tízezreket hagynak a bankjuknál, ennek egy részét gyakran teljesen fölöslegesen.

A bankszámlák költségein azonban sokat lehet faragni – például úgy, hogy a drága, ám teljesen értelmetlen szolgáltatásokat olcsóbbra cseréli az ügyfél. A Bank360.hu összeállította az értelmetlenül drága banki szolgáltatások toplistáját:

1. A dombornyomott bankkártya

A bankok az egyes számlacsomagokhoz jellemzően kínálnak olcsóbb elektronikus és valamivel drágább dombornyomott bankkártyát is. A köztudatban az él, hogy az utóbbit jobban megéri választani, hiszen csak néhány ezer forint a különbség, ám a dombornyomott plasztikot sokkal több helyen elfogadják.

Ez viszont ma már nincs így. A dombornyomott kártyáknak addig volt csak jelentőségük, amíg a kereskedők egy része imprinternek hívott berendezéssel olvasta le a kártyaadatokat. Ilyen készüléket azonban ma már leginkább csak a múzeumokban láthatnak a bankkártyások, esetleg valamilyen 1980-as években vagy még korábban készült filmben – hívja fel a figyelmet a gazdasági portál.

Az imprinterekhez nem kellett sem áram, sem internet szemben a mostani POS-terminálokkal. A gépbe behelyezték a dombornyomott bankkártyát, rá a háromrétegű számlapapírt, majd egy határozott mozdulattal végighúzták rajta a nyomtatót. A dombornyomásnak azért volt jelentősége, hogy a bankkártya adatai szépen kivehetők legyenek a papíron. A számlapapírt ezután aláíratták a bankkártyás vásárlóval, aki meg is kapta az egyik példányt. Egy másik példány ott maradt a kereskedőnél, a harmadik pedig ment a bankba, amelyik ez alapján átutalta a kereskedőnek a pénzt. Ezt a technológiát azonban valószínűleg ma már egyetlen kereskedő sem alkalmazza sem Magyarországon, sem külföldön, legfeljebb olyan egzotikus országokban, ahol akadozik az áramellátás. Magyarán az, akinek a legegyszerűbb elektronikus bankkártyája van, valószínűleg semmiféle hátrányba nem kerül a kártyaelfogadás terén egy dombornyomott kártyással szemben.

2. Push üzenet helyett sms

Szaporodnak a banki csalások, mindenki állítsa be az sms-értesítést a banki tranzakciókról – ezt tanácsolják a bankok és a szakértők. Részben igazuk is van, jó, ha az ügyfél mielőbb értesül a nem kívánatos ügyletekről, és gyorsan intézkedni tud.

Csakhogy az sms-ek sok pénzbe kerülnek, általában darabonként számolnak fel utánuk díjat a bankok, és ez a díj minden évben az inflációval megegyező mértékben növekszik is. Az idén például 17,6 százalékos díjemelésre számíthatnak azok, akik igénybe veszik ezt a szolgáltatást.  Sok banknál azonban az sms-értesítéseket le lehet cserélni adat alapú internetes push üzenetekre is. Ezek szintén azonnal tájékoztatják az ügyfelet minden tranzakcióról, ha ő végezte el az ügyletet, ha más illetéktelen. Általában egy okostelefon szükséges hozzá internetforgalommal, és a bank mobilapplikációja, amelyet telepíteni, regisztrálni kell, illetve engedélyezni számára a push üzenetek küldését. Ezek az üzenetek pedig jellemzően díjmentesek a bankoknál.

Ha valaki az sms-eket teljes mértékben push üzenetekre cseréli, évente több ezer, akár több tízezer forintot is megspórolhat attól függően, korábban mennyi sms-t kért és kapott a bankjától.

3. Nyomtatott számlakivonat

Jó az, ha megvan minden kinyomtatva papíron, legalább nem veszik el, meg akkor is jól jön, ha valahol be kell mutatni – mondják sokan a bankszámlakivonatról. Ezért kérik, hogy havonta néhány száz forintért küldje ki a számukra a bank a számlakivonatot postán. A bankok ezt boldogan meg is teszik, sok pénzt keresnek ezzel, az ügyfél pedig sokat bukik. Az ilyen kivonatok ára is általában az inflációval együtt emelkedik, tehát az idén még többet fizethet majd, aki szereti papíron nézegetni a bankszámláján történteket.

Több ezer forintot spórolhatna pedig azzal, ha elektronikus kivonatra váltana, és az internetbankban vagy a mobilbankban ellenőrizné a számlája forgalmát, költségeit. Az elektronikus kivonatokat évekre visszamenőleg is le lehet kérdezni a bankoknál. Arra is van lehetőség, hogy az ügyfél letöltse és kinyomtassa a kivonatot, ha valahol be kell mutatni, de a legtöbb helyen megelégszenek azzal is, ha az elektronikus formában letöltött kivonatot bemutatják.

Ha pedig már rászánja az időt az ügyfél, azt is érdemes megnéznie, nem talál-e olcsóbb, az igényeinek jobban megfelelő számlacsomagot – emlékeztet a Bank360.hu cikke.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik