Belföld

500 millió forintért adott el ingatlanokat egy társaság, csakhogy egyik sem volt az övék

500 millió forintot meghaladó kárt okoztak 19 sértettnek ingatlancsalók, számolt be róla honlapján a police.hu.

Az egyik sértett érdekében eljáró ügyvéd kezdeményezett nyomozást a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság Gazdaságvédelmi Osztályán még 2022 tavaszán csalás és más bűncselekmények gyanúja miatt.

A közlemény szerint a szövevényessége miatt hosszan elhúzódó nyomozásban a vármegyei rendőrök megállapították, hogy a fővárosban egy kiterjedt kapcsolatrendszerű csoport követte el az ingatlancsalásokat.

Hamis ajándékozási vagy adásvételi szerződésekkel szerezték meg budapesti és Balaton-parti ingatlanok tulajdonjogát, melyek többsége végrehajtással terhelt, vagy a tulajdonosaik külföldön élnek, illetve elhaláloztak. Az így megszerzett épületeket a csalók rövid időn belül értékesítették magánszemélyek, illetve vállalkozások részre, és az azokért kapott vételárat egymás között elosztották.

A nyomozásból az is kiderült, hogy az ingatlanok, illetve a tulajdonosok adatait olyan személyektől szerezték meg, akik ezeknek a nyilvántartására munkakörükből kifolyólag ráláttak.

A Veszprém vármegyei rendőrök a nyomozás során ez idáig 12 középkorú férfit és három nőt fogtak el és vettek őrizetbe, közölték.

Legutóbb, a napokban két férfit és a nőt Budapesten kapták el a nyomozók, majd előállításukat követően kihallgatták őket.

A 42 éves gödöllői és a 33 éves balatonszárszói férfit, valamint a 48 éves budapesti nőt a rendőrök őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatásukat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik