Szórakozás

Dudás Miki és Szigligeti Ivett újra összejöttek: Szorosabb a kötelék, mint valaha

Tavaly szeptemberben jelentették be, hogy 9 együtt töltött év után a szakítás mellett döntöttek.

Dudás Miki tavaly szeptemberben az Instagram-oldalán tudatta a nyilvánossággal, hogy menyasszonyával, Szigligeti Ivett-tel kilenc együtt töltött év után szakítottak egymással. A világbajnok kajakozó akkor azzal indokolta különválásukat, hogy kiderült, már nem a régi az a szerelem, amiben a kapcsolatuk elején éltek.

Az egykori sportoló most a hot! magazinnak adott interjút, melyben a Blikk szemléje szerint azt is elárulta, hogy Szigligetivel a szakításuk óta újra egymásra találtak.

Sikeres volt a fogyásom, újra jól érzem magam a bőrömben. A párkapcsolatomat viszont megviselte az, hogy folyamatosan arról cikkeztek, vajon mikor megyünk szét. Ivettet rosszul érintik a pletykák, engem szerencsére nem zavarnak. Jelentem, minden rendben köztünk a feleségemmel, szeretjük egymást, és szorosabb a kötelék, mint valaha

– jelentette ki.

A párnak egyébként két közös gyereke van: Nara idén lesz ötéves, Miló pedig kettő.

Kapcsolódó
Szakított Szigligeti Ivett és Dudás Miki
Kilenc éve voltak együtt, két gyerekük van.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik