Elfogták és letartóztatták azt a B. Mátyást, akit azzal gyanúsítanak, hogy több erőszakos bűncselekményt is elkövetett az ismerősei ellen.
A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint egyik áldozat késő este ballagott haza, amikor megállt mellette egy kocsi. Egy ismerőse köszönt rá az anyósülésről, majd felajánlotta, hogy pattanjon be, hazaviszik.
Később azonban kiderült, hogy nem jóindulat vezérelte a cimborát, aki menet közben kérdőre vonta későbbi áldozatát a korábbi sérelmei miatt.
A mobilját is elkérte, hogy elintézzen egy telefont, később azonban azt nem akarta visszaadni, és hogy döntését nyomatékosítsa, egy fegyvert is elővett, majd egy kis utcában arra kérte az ismerősét, hogy szálljon ki a kocsiból
– közölte a rendőrség.
A férfi így tett, az ülésen maradt táskájával és telefonjával pedig elhajtott a kocsi. A gyanú szerint B- Mátyás másnap ismét akcióba lendült. Ekkor egy ismerősét szólította meg az utcán, akit arra kért, hogy menjen be hozzá. A forgatókönyv itt is hasonló volt, csak erőszakosabb. Miután az ismerős belépett a házba, az elkövető többször megütötte, majd elvette tőle a kabátját, pénzét, telefonját, s kitessékelte a házból.
A rendőrök minden lehetséges helyen keresték a 31 éves támadót, de hiába, ezért elfogatóparancsot adtak ki ellene. Pár nappal ezelőtt azonban sikerült elfogniuk, a bíróság pedig már el is rendelte a letartóztatását.