Gazdaság

Belenyúl a kormány a lakásbiztosításokba, tömeges felmondások jöhetnek

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu
A magyar háztartások háromnegyedének van lakásbiztosítása. Annál több a probléma maguknak a biztosításoknak a tartalmával: sokszor elavultak, az ingatlanok alulbiztosítottak, a befizetett díjak harmadából lesz csak kárkifizetés, és túl magas a biztosítók piaci koncentrációja. Ezen akar változtatni a Nemzetgazdasági Minisztérium az idén először meghirdetett márciusi egyhónapos felmondási lehetőséggel, néhány hét múlva biztosítók és közvetítők egész sora fog ráállni kifejezetten a lakásbiztosítási ügyfelek átcsábítására vagy megtartási céllal a biztosításuk átdolgozására – írja a portfolio.hu.

Tavaly mintegy 190 milliárd forintot költött a magyar lakosság lakásbiztosításra, míg a korábbi években a befizetett díjaknak mintegy egyharmadát fizették csak ki az adott évben kárt elszenvedő ügyfeleknek – figyelmeztetnek a portálon.

Ha valakinek nem tetszik a meglévő szerződése vagy biztosítója, évente egyszer, az éves évforduló előtt legalább 30, legfeljebb 60 nappal felmondhatja. Az a több mint 50 ezer ügyfél, aki az MNB által minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítással (MFO) rendelkezik, negyedévente teheti ezt meg. Az eddigi felmondási lehetőségek megmaradnak, de egy új felmondási lehetőséget is bevezetett a tavaly február 1-jei rendelet: 2024-től minden év március 1-je és 31-e között extra felmondási lehetőséget kapnak a lakásbiztosítással rendelkezők, mégpedig költségmentesen. Újrakötési kötelezettséggel ez nem jár, de természetesen erősen ajánlott nem biztosítás nélkül hagyni a lakást. Összesen mintegy 3,3 millió szerződő lesz jogosult a lakásbiztosítása lecserélésére.

Az új kampány bevezetésének az előnye, hogy míg a lakásbiztosítási évforduló előtti felmondások szétoszlanak egy teljes évre, a márciusi kampányban intenzív módon hívják fel a piaci szereplők az ügyfelek figyelmét a lakásbiztosításaik gondozásának, megújításának a szükségességére. Különösen persze a kisebb vagy új szereplők, akik a nagyoktól állományt „rabolhatnak” az átkötési lehetőséggel.

Élénkítheti a kampány a biztosítók és közvetítők közötti versenyt, és csökkentheti az alulbiztosítottságot azoknál, akik tudatosan váltanak, ez a díj aktualizálásával (adott esetben akár csökkentésével) együtt növelheti az ügyfélértéket.

Ugyanakkor magában hordozza a lakásbiztosítási kampány annak a kockázatát is, hogy a kötelező biztosítási kampányok 2000-es évekbeli gyakorlatához hasonlóan akár most, akár

a következő években túlzott árversenybe kényszeríti a szereplőket.

Bár az alacsonyabb díj elsőre jól hangzik az ügyfeleknek, elfedheti annak hátulütőit: például a lakásbiztosítási fedezetek irracionális szűkülését és akár az alulbiztosítottság mint negatív jelenség erősödését is maga után vonhatja. Az utóbbi években egyébként tágult az olló az új lakásbiztosítások és a meglévők éves átlagos díja között: előbbieket 44 ezer forintos átlagos éves állománydíjjal kötötték, utóbbiakért évente 50 ezer forintot az ügyfelek – írja a portfolio.hu.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik