Belföld

Átverték ügyfeleiket a használtautósok

Eddig 75 károsultja van egy dél-budai autósikkasztási ügynek; a rendőrségi további sértetteket jelentkezését várja - közölte Terdik Tamás, a BRFK Dél-budai Bűnügyi Régió bűnügyi parancsnoka.

A károsultak bizományosi szerződést kötöttek, de az előre meghatározott határidő leteltét követően sem a jármű vételárát, sem a kocsit nem kapták meg – mondta sajtótájékoztatón.

A nyomozók azt kérték, hogy akik a BBT Kft.-vel, a Carl-buy Kft.-vel, a Classic Limusine Kft-vel vagy a Krometál Kft.-vel kötöttek szerződést és hasonlóképpen jártak, jelentkezzenek a XI. kerületi rendőrkapitányságon. Azok jelentkezését is várják, akik kaptak ugyan pénzt az autójukért, de nem annyit, amennyiben a szerződéskötéskor megállapodtak.

A rendőrség jelentős értékre, üzletszerűen elkövetett sikkasztás miatt nyomoz, és vizsgálják a csalás lehetőségét is. Egy férfit – aki a gyanú szerint a sikkasztási ügy értelmi szerzője – előzetes letartóztatásba helyeztek. A férfi nem ismeretlen a nyomozóhatóság előtt, korábban hasonló bűncselekmény miatt indítottak ellene eljárást.
Terdik Tamás az ügy részleteit ismertetve azt mondta: az összességében 40 millió forintos vagyoni hátrányt okozó bűncselekmény során az elkövetők megkeresték az interneten magánszemélyként hirdető autósokat azzal, hogy néhány héten belül értékesítik a gépjárművüket. Volt, hogy ez sikerült is, de több esetben csak hónapokkal később adták el azokat. Az eladóknak többek között azt mondták, hogy a vevő hitelre vette az autót és emiatt csúszik a kifizetés. Valójában azonban másik kereskedésben vagy egyszerűen a közterületen rejtették el a tulajdonosok elöl a kocsikat amíg azokat ténylegesen nem értékesítették. Olyan eset is volt, amikor másik autókereskedésnek adták el az autót.

A rendőr százados az MTI-nek azt mondta: a 75 sértettből csak öten kaptak pénzt és közülük is csak egy ember kapta meg a szerződés szerint megbeszélt vételárat. A többi négy eladó jóval – több százezer forinttal – kevesebbet kapott, mint amennyiben az értékesítő céggel megállapodott. Az értékesítésre átvett kocsikból egyelőre csak 36 került elő.

A négy cég mögött a nyomozók szerint valójában B. Viktor Attila áll, őt körözés alapján elfogták és azóta előzetes letartóztatásba helyezték. Az ügyben több alkalmazottat hallgattak ki tanúként, de a rendőrség nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy közülük néhányan gyanúsítottá válhatnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik