Belföld

Letartóztatták a Szűzanya szobrot fejszével lefejező férfit – videón az eset

Elfogták a rendőrök azt a román állampolgárságú férfit, aki szilveszterkor megrongálta a Medjugorjei Szűzanya szobrot Dunavecsén. A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint az elkövető többször is megütötte a fejrésznél az alkotást, melynek következtében a szobor feje letört.

Elfogása érdekében nyomozócsoport alakult. A térfigyelő kamerák felvételeken a nyomozók látták, hogy egy férfi volt a tettes, és a testalkatán kívül a hozzávetőleges magasságát is megállapították. Ezután a település valamennyi kamerafelvételét ellenőrizték a rendőrök.

ugyeszseg.hu

A férfiról készült videókat a kunszentmiklósi rendőrségen dolgozók és a város polgárőrei is megnézték, hátha nyomra bukkannak.

Az egyik kunszentmiklósi rendőr javaslata alapján végül egy dunavecsei családhoz mentek ki a zsaruk. Kiderült, hogy az ott élő férfi gyanúsítható rongálással. A gyanúsítottat őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását.

Frissítünk!

Négyessyné Bodó Marianna, a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség szóvivője lapunknak küldött közleményében azt írta, hogy a román állampolgárságú férfi már tavaly májusban is megrongálta egyszer az alkotást.

Miután helyreállították a vallási szobrot, a férfi szilveszterkor hajnalban ismét szétzúzta. A férfit két rendbeli vallási tisztelet tárgyának megsemmisítésével elkövetett rongálás bűntettével gyanúsították meg. Az ügyészség indítványozta a férfi letartóztatását.

A Kecskeméti Járásbíróság nyomozási bírája bűnismétlés és az eljárás jogellenes befolyásolásának veszélye miatt elrendelte a legszigorúbb kényszerintézkedést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik