A Szóló legutóbbi adásában Peller Anna és Parádi Gergely zeneszerző voltak Dombóvári Vanda vendégei. A műsorban A mi kis falunkról is sokat beszélgettek a stúdióban, a színésznő pedig egy ponton az egyik legkínosabb bakiját is felidézte a sorozat forgatásáról.
Mint mondta, volt egy jelenete, ahol el kellett játszania, hogy a karaktere részeg, egyúttal hányást is imitálva. Emlékei szerint a stábból többeket elkapott a hányinger, annyira hitelesen hozta a hanghatást, ezt pedig bár akarata ellenére, de tovább tudta fokozni.
Képzeljétek, állt velem szemben a Revi (Reviczky Gábor – a szerk.), rá kellett néznem, és véletlenül, ahogy a levegőt vettem arconböfiztem őt… Szegény rezzenéstelen arccal nézett rám
– emlékezett vissza, majd hozzátette:
Elnézést kérek mindenkitől. Azt hiszem, a legkompromittálóbb történetemet már sikerült megosztani.
A színésznő tavaly két Reggeliben történt malőrjét is elmesélte.