Szórakozás

Takács Zsuzska szűk körű esküvőt szeretne: Nem akarok több száz embernek megfelelni és azzal foglalkozni, nekik mi a jó

RTL Klub
RTL Klub
Zámbó Krisztián viszont nagy bulira vágyik.

Zámbó Krisztián és Takács Zsuzska 13 éve vannak együtt. Kisebb-nagyobb szüneteket ugyan tartottak a kapcsolatukban, ma a Mokkában együtt meséltek arról, hogy bár olaszos a viszonyuk, már készülnek az esküvőjükre. A mértékekben viszont egyelőre nem sikerült megegyezniük, amíg ugyanis az énekes nagyszabású eseményre vágyik, menyasszonya éppen ellenkezőleg.

Én egyáltalán nem szeretnék nagy esküvőt. Nekem bőven elég lenne szűk családi körben. Mert én úgy vagyok vele, hogyha már az egyik barátunkat meghívjuk, az egyik zenésztársát meghívjuk, akkor már meg kell a másikat is hívni. Én nem akarok több száz embernek – most nagyon rosszul hangzik, de – megfelelni, és azzal foglalkozni, hogy nekik mi a jó.

– magyarázta Takács, aki szerint minél népesebb a vendégsereg, annál nehezebb például kielégíteni a mentes étkezésekre vonatkozó igényeket.

Az adás során a gyerekvállalás témája is szóba került: a pár elmondta, nem szeretik, amikor társaságban arról faggatják őket, miért nincs még babájuk, hiszen ennek megannyi oka lehet, köztük akár egészségi is. Hangsúlyozták, hogy náluk utóbbival nincs probléma, ám Takács mostanáig nem érezte magát késznek az anyaságra. Az elmúlt időszakban viszont egyre többször hozza szóba otthon a családbővítést: lány és fiúgyereket is szeretne, ám mint mondta, számára az a legfontosabb, hogy egészséges legyen majd a kicsi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik