Sport

23 gólos diadallal jutott Eb-negyeddöntőbe a női pólóválogatott

Szigetváry Zsolt / MTI
Szigetváry Zsolt / MTI

A magyar női vízilabda-válogatott a papírformának megfelelően 27-4 legyőzte a cseh csapatot, ezzel bejutott a nyolc közé az Eindhovenben zajló Európa-bajnokságon. Mihók Attila és Cseh Sándor együttese a keddi negyeddöntőben az olaszok ellen ugrik medencébe.

Hasonló mérkőzésre számíthattak a magyarok, mint vasárnap a horvátok ellen, akiket 17-2-re győztek le, a csehek papíron még gyengébb játékerőt képviselnek, 27 éve nem jártak Eb-n, de Hollandiában már két csoportmeccsüket is megnyerték a második divízióban.

A 15 fős magyar keretből ezúttal a csapatkapitány Keszthelyi Rita, illetve a horvátok ellen előző nap szemsérülést szenvedő Gurisatti Gréta maradt ki. Utóbbival kapcsolatban Mihók Attila a találkozó előtt elmondta,

várhatóan a negyeddöntőben sem számíthat majd a játékára.

A magyarok első négy támadásukból könnyű gólokat szereztek, a cseheknek szinte esélyük sem volt Magyari kapujáig eljuttatni a labdát, végül Tiba segítségével szépítettek, a magyar bekk blokkolásával a hálóba továbbított. Az első negyedet végül 7-2-re nyerték a fehér sapkában játszó magyarok, akik a nagyszünetre kilenc góllal elléptek (13-4).

A magyar csapat már a harmadik negyed elején elérte a horvátok ellen szerzett 17 gólt – a centerek, Parkes és Mahieu voltak ebben a periódusban a főszereplők –, végül ez volt a legjobb játékrésze, hiszen nyolc gólt lőtt és – ekkor már Neszmély Boglárkával a kapu előtt – egyet sem kapott.

A záró nyolc perc közepére minden magyar mezőnyjátékos feliratkozott a gólszerzők közé, Tiba volt az utolsó. A magyarok ezt a negyedet is kapott gól nélkül hozták le és végül 27-4-re nyertek.

Alapvetően nem úgy terveztük, hogy ma meccset kell játszanunk, de ezt is alázatosan el kellett fogadnunk, és minden másodpercet fel kellett használunk arra, hogy az olaszok ellen a lehető legjobban játszunk

– mondta a találkozót követően Mihók Attila, aki megjegyezte, amennyiben kedden a csapata nyer, akkor így volt jó a forgatókönyv.

Az MTI érdeklődésére a tréner hozzátette, a férfi válogatott győzelme Horvátországban az olaszok felett egy kis pluszt is jelenthet a női csapatnak: „A fiúk egészen pontosan megmutatták, hogyan kell az olaszok ellen vízilabdázni. Nemcsak a hozzáállást és a teljesítményt, hanem az eredményt is elfogadnánk. Persze nem lesz ilyen egyszerű”.

A tornán egy olimpiai kvótát osztanak ki, a világbajnok házigazda holland és a címvédő, vb-döntős spanyol válogatottnak már biztos a párizsi részvétele, így ezt a két csapatot leszámítva a legjobb szerez ötkarikás indulási jogot.

női vízilabda Európa-bajnokság (Eindhoven), a negyeddöntőbe jutásért:

Magyarország – Csehország 27-4 (7-2, 6-2, 8-0, 6-0)
gólszerzők: Szilágyi, Parkes, Faragó 4-4, Leimeter, Mahieu 3-3, Kuna, Vályi, Rybanska 2-2, Szabó, Garda, Tiba 1-1, illetve Hlavata 2, Kilianova, Buseauerova 1-1

 

A keddi program:
a 15. helyért:
Szlovákia – Bulgária 9.00

 

a 13. helyért:
Törökország – Románia 10.30

 

a 9-12. helyért:
Izrael – Csehország 12.00
Szerbia – Németország 13.30

 

negyeddöntő:
Spanyolország – Horvátország 16.00
Hollandia – Nagy-Britannia 17.30
Görögország – Franciaország 19.00
MAGYARORSZÁG – Olaszország 20.30

Ajánlott videó

Olvasói sztorik