Belföld

Megvan a kétmillió a Fidesznek

Vége a tarolásnak, összegyűjtötték a célként kitűzött kétmillió ajánlószelvényt a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltjei.

Nyitrai Zsolt, a Fidesz operatív igazgatója hangsúlyozta: az összegyűjtött ajánlószelvények száma országosan meg is haladta a kétmilliót. Reális volt tehát a célkitűzés – mondta.

Közölte azt is, választási felkészülésük vasárnap véget ér, ezen a héten ugyanis minden Fidesz-KDNP-s jelölt leadja az induláshoz szükséges ajánlószelvényét a helyi választási irodáknál, vagyis a hét végére hivatalosan is lesz 176 Fidesz-KDNP-s egyéni képviselőjelölt.

A pártszövetség választási kampánya jövő hétfőn, március 15-én kezdődik. A kampánynyitó nagygyűlés és egyben ünnepi megemlékezés a főváros I. kerületében, a Dózsa György-szobornál lesz, ahová több tízezer embert várnak.

Arra a kérdésre, hogy mennyivel lépték túl a kétmilliót, Nyitrai Zsolt azt mondta, számításaik szerint vasárnap haladták meg a kétmilliót, a pontos számot azonban később hozzák nyilvánosságra, ugyanis várhatóan még emelkedni fog. Az összegyűjtött ajánlószelvények közül az esetlegesen érvénytelenek kiszűrését alapvetően a választási irodákra, választási bizottságokra hagyják – tette hozzá..

Ajánlott videó

Olvasói sztorik