2011-ben szerepelt a ValóVilág ötödik évadában a kubai származású VV Cristofel. Noha a műsorból hamar kiesett, később szerepelt a Celeb vagyok, ments ki innen!-ben is. Azóta keveset hallani róla, inkább botrányok miatt olvashattak róla az emberek, most azonban a Blikk megkereste a volt realityszereplőt, hogy megtudják, mi történt vele.
Cristofel jelenleg taxisofőrként dolgozik:
Most, harmincévesen élem azt meg először, hogy olyan munkám van, amit valóban szívesen csinálok és minden napra élményként tekintek. Amúgy is szeretek vezetni, és elég közvetlen srác vagyok ahhoz, hogy hamar megtaláljam a közös hangot az utasokkal. Sokan felismernek, ami meglepő ennyi év után, de nem bánom, sőt nagyon is jólesik.
A lapnak úgy fogalmazott, nem bánná, ha újra megtalálnák lehetőségek a médián belül:
Azt gondoltam, hogy megpróbálok normális, hétköznapi életet folytatni, de úgy tűnik, nem ez az én utam. Szeretnék újra aktívan jelen lenni a közösségi médiában, szívesen szerepelnék műsorokban, megmutatnám magam. Bízom benne, hogy erre lesz is majd lehetőségem a közeljövőben.