Kultúra

Meghalt David Soul, a Starsky és Hutch Hutchinsonja

Kevin Winter / Getty Images North America / Getty Images via AFP
Kevin Winter / Getty Images North America / Getty Images via AFP

80 éves korában elhunyt David Soul színész, akit leginkább a Starsky és Hutch című televíziós sorozatban játszott szerepéről ismerhetünk.

Felesége, Helen Snell elmondta, hogy csütörtökön halt meg az életért folytatott hősies küzdelem után, a család szerető társaságában:

Színészként, énekesként, mesemondóként, kreatív művészként és kedves barátként számos rendkívüli ajándékot osztott meg a világban. Mosolyára, nevetésére és az élet iránti szenvedélyére sokan fognak emlékezni, akiknek az életét megérintette

idézi a BBC Soul feleségét.

Az amerikai születésű, de brit szülőktől származó színész leginkább Kenneth „Hutch” Hutchinson nyomozó szerepéről volt ismert a Starsky és Hutch című klasszikus bűnüldöző sorozatban, amely 1975 és 1979 között futott. A fenti képen jobb oldalt látható Soul, a bal oldalon pedig a Starskyt játszó Paul Michael Glaser.

Soul emellett ismert volt a Here Come The Brides és a The Yellow Rose című sorozatokból is, és szerepelt A Magnum ereje című filmben. A színész és énekes, aki ötször volt házas, az 1980-as években börtönbe került, mert megtámadta akkori feleségét, Patti Carnel Shermant.

Mielőtt színészként hírnévre tett szert, Soul folkénekesként kezdte szakmai karrierjét, olyan sztárok, mint Frank Zappa, a Byrds és a Lovin’ Spoonful előtt melegítette be a közönséget. Karrierje csak akkor indult be igazán, amikor maszkot öltött és elrejtette az arcát. The Covered Man (Eltakart Ember) néven szerződést kötött vele a William Morris ügynökség, és fellépett a televíziós talk show-kban. Amikor azonban úgy döntött, hogy leveszi a maszkot és felfedi magát, a foglalások elapadtak, és helyette a színészet felé fordult.

Később, a Starsky és Hutch sikere után visszatért a zenéhez, és az 1970-es évek végén négy albumot adott ki rockballadákból. Ezekből két brit listavezető kislemezdal született, a Silver Lady és a Don’t Give Up On Us, amelyeket a tévés személyiségért rajongók elkapkodtak.

A sorozatról szóló cikkünk itt olvasható:

Kapcsolódó
Starsky és Hutch tudták, milyen világban élnek, és csak nevettek az egészen
A Starsky és Hutch rögös úton jutott el a megvalósulásig, de végül minden összeállt ahhoz, hogy ikonikus zsarusorozat legyen. De miben volt úttörő? És mit szóltak hozzá a nyolcvanas évek magyar kritikusai?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik