Szórakozás

Milliókkal verték át Bódiékat – Rendőrségi ügy

Veszélybe került Bódi Guszti jubileumi CD-jének kiadása, ugyanis az a cég, akivel eddig dolgoztak, csődbe ment. A híresség becsült kára eddig több millió forint.

„2000 óta terjesztőnk volt ez a cég, de most csődöt jelentettek. A hatóságok lezárták a telephelyet, így nincs terjesztés. Most keressük a megoldást. A hosszú rögös út című album stúdiófelvételével kész vagyunk, de nem tudjuk, hogy ezek után ki adja ki. Ennél a cégnél volt több nagy előadó is. Ott maradt a rengeteg CD. Nekünk nem fizettek már két éve, az árut nem tudjuk visszahozni. Állítólag a CD-k egy részét lefoglalták a rendőrök. Az új album kész van, sok pénzbe került, de nem tudunk mit tenni” – panaszolta Bódi Margó a Hír24-nek.

Mint megtudtuk, miután másokat is érint a dolog, összefogást hirdetettek az ügyben, szeretnék, ha a tartozások és egyéb gyanús dolgok miatt a kiadók egységesen lépnének fel a céggel szemben.

Úgy tűnik, hogy a cég számos kiadó felé tartozást is felhalmozott. Azt mondják, a büntető eljárás már folyamatban van, de polgári jogi jellegű eljárást is szeretnének indítani ellenük.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik