Belföld

Fordulat az alsóörsi rendőrgyilkosság ügyében

A jelenlegi adatok alapján a svájci-magyar kettős állampolgár elkövető és a sértett rendőr között semmilyen kapcsolat nem volt feltárható, ezt a szálat tovább vizsgálják. A szakértői vélemények alapján viszont szinte biztos, hogy a gyilkosságot az a férfi követte el, aki később magával is végzett. Így az elkövetőt már nem vonhatják felelősségre, tehát várhatóan megszüntetik majd az eljárást.

Tovább vizsgálják, miért történt a lövöldözés. Lezárult viszont a fegyverszakértői vizsgálat: az elkövetőnél talált fegyverekből adták le a gyilkos lövéseket augusztus elején, amikor a rendőr mellett meghalt az igazoltatott autó egyik utasa, majd a támadó öngyilkos lett.

Fazekas Géza elmondta: a bulvárújságok által felvetett “homoszexuális vonal” teljesen kizárható, s ezt annak alapján állíthatja, hogy ezt az indítékot “alaposan körüljárták”. Hozzátette: mivel az elkövető svájci-magyar kettős állampolgár volt és Baselben lakott, nemzetközi jogsegélyt kértek a svájci hatóságoktól.

Az elkövető lakásán a helyi kollégáik házkutatást tartottak, ahol több számítástechnikai eszközt és elektronikus adathordozót lefoglaltak. Ezeket átadták a magyar hatóságoknak, melyek vizsgálatát szakértők bevonásával végzik. Jelenleg még folynak további adatgyűjtések és szakértői vizsgálatok, de továbbra is nyitott kérdés az ügyben, hogy mi volt az indíték.

Az ügyészség szóvivője azt is elmondta, hogy a gépkocsiban ülő személyek teljesen vétlen áldozatai az esetnek, csak “rosszkor voltak rossz helyen”. Ezt az is alátámasztja, hogy miközben a sértett rendőrt öt találat érte, addig az autóban ülő áldozat csupán egyetlen, de halálos lövést kapott – tette hozzá.

Az ügyészség szóvivője elmondta: a szakvélemények egy része, a DNS és a lőfegyver szakértői elemzése már elkészült. Az eljárás eddigi adatai alapján pedig egyértelműen megállapítható, hogy a gyilkosságot az a svájci-magyar kettős állampolgárságú férfi követte el, aki később öngyilkos lett.

A gyilkosság helyszínén talált tizenhárom töltényhüvely abból a gépkarabélyból származik, amelyet az ő gépkocsijában találtak. Azok a töltényhüvelyek pedig, amelyeket az elkövető holtteste mellett találtak, azok is az ő pisztolyából származnak. Emellett mind a gépkarabélyon, mind a maroklőfegyveren található DNS-maradványok is megegyeznek az elkövetőével. Ezeken túl még az orvosszakértői vélemény is az önkezűséget erősítette, így biztos, hogy az elkövető öngyilkos lett.

Fazekas Géza elmondta, hogy az elkövető által használt Skoda Octaviában – amely mellett végzett magával – mintegy háromezer töltényt, egy – az elkövetéshez használt – gépkarabélyt és három további lőfegyvert találtak és foglaltak le a rendőrök.

Az ügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy jelenleg egy speciális eset áll fenn. Ugyanis eljárásjogi szempontból ilyen esetben, amikor az elkövető meghal, a hatóság az elkövető halála miatt megszünteti az eljárást. Tehát az eljárás vége biztosan egy olyan megszüntető határozat lesz, amely az elkövető halála miatt megszünteti az eljárást. Egyelőre azonban a rendőrséggel együttműködve “elkövetnek minden lehetséges nyomozati lépést”, hogy ne legyen több elvarratlan szál az ügyben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik