Gazdaság

Meglepő csúcsokra bukkantunk az ingatlan-adatbázisban

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
A magyar–osztrák határ menti Zsirán magasabb volt az eladott lakások átlagos négyzetméterára, mint Budán: jóval meghaladja az egymillió forintot. A Pest megyei Majosházán is egymillió fölé húzta az átlagot néhány új tranzakció. A legolcsóbban Nógrád vármegyében vehetünk lakást, itt a fajlagos ár ötöde a fővárosinak, de a legtöbbet a panelekért fizethetjük – derül ki az országos ingatlanadattárból.

A Budapesten eladott lakóingatlanok átlagára 2022-ben

848 ezer forint

volt négyzetméterenként. A fővároson belül a legdrágább az V. kerület, 1 millió 228 ezer forintos négyzetméterárral. Az árak hét év alatt több mint 150 százalékkal emelkedtek: 2015-ben még 487 ezer forintos átlagárat mértek a belvárosban – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) ingatlanadattárából, amelyben több évre visszamenőleg és településekre lebontva közzétették az ingatlanárakat. Az adóhivatal adatai alapján készült statisztikába azok a települések, illetve utcák kerültek be, ahol az adott évben legalább három adásvétel történt.

Egymillió forinton felüli az átlagár három budai kerületben is, az I., a II. és a XII. kerületben. (A legdrágább utca a hegyvidéki Költő utca az eladott lakások ára alapján, csaknem 2,5 milliós négyzetméterárral – a legdrágább és legolcsóbb utcákról ebben a cikkünkben olvashat.)

Drága lehet Zsirára költözni

A budai kerületekre is rávert az osztrák határ menti, Győr-Moson-Sopron vármegyei Zsira község, ahol átlagosan

1 millió 176 ezer forintért

adtak el lakásokat (nyolcat). A kevesebb mint ezer lakosú településen 2020-ban és 2021-ben is egymillió forint körül alakult az átlagár.

A fővárosban a legalacsonyabb fajlagos árat a XXIII. kerületben, Soroksáron mérték, 591 ezer forintot, ami azonban több mint háromszorosa a 2015-ös átlagnak (181 ezer forint). Itt a legolcsóbb ingatlanokat a Táncsics Mihály utcában adták el, 453 ezer forint/négyzetméter áron. Ez is 14-szer magasabb átlagár azonban, mint amennyiért tavaly a Nógrád megyei Dejtáron (32 ezer forint/négyzetméter) elkeltek lakóingatlanok.

24 milliót kérnek egy 9 négyzetméteres garzonért

Az Ingatlannet.hu kínálatában jelenleg mintegy kétszáz, V. kerületi, eladó lakásból a legalacsonyabb irányár 23,9 millió forint. Ennyit kérnek egy Petőfi Sándor utcai 9 négyzetméteres, „irodaként nyilvántartott, de lakhatásra is alkalmas mikrogarzonért.” (Az ágyat egy kis galériával oldották meg a folyosószerű térben.) A több mint 2,6 milliós négyzetméterár a kerületi kínálati átlagárnál is 36 százalékkal magasabb. A legborsosabb áron, 803 millió forintért egy 495 négyzetméteres, Váci utcai, eddig irodaként használt, erkélyes ingatlant hirdetnek, amely felújításra szorul, de akár több lakásra is felosztható. Az 1,6 milliós fajlagos ár 3 százalékkal alacsonyabb a kerületi átlaghoz képest.

Nógrádban a panellakás a legértékesebb

A legolcsóbban Nógrád vármegyében juthatunk lakóingatlanokhoz, a statisztika szerint a 2022-es fajlagos négyzetméterár 157 ezer forint volt, ami az ötöde a fővárosinak. (A nógrádinál még a második legalacsonyabb, Békés vármegyei átlagár is másfélszer nagyobb, 246 ezer forint/négyzetméter.) Nógrádban a lakótelepi panellakások a legértékesebbek

227 ezer forintos

átlagárral, míg a többlakásos társasházak 213 ezer, a családi házak 122 ezer forint átlagos négyzetméteráron keltek el. Hét évvel korábban még csak 65 ezer forint volt a fajlagos ár a megyében, de már akkor is a panelekért kérték a legtöbbet (négyzetméterenként 85 ezer forintot).

Nógrád megyében a legmagasabb átlagos négyzetméteráron egy börzsönyi községben, Berkenyén adtak el családi házakat (hetet), átlagosan 401 ezer forintért. Egy évvel korábban az átlagár még csak 181 ezer forint volt.

A vármegyeszékhelyen, Salgótarjánban a 2022-ben értékesített lakások átlagára 181 ezer forint/négyzetméter volt. Itt azonban a társasházi lakások átlagára 11 ezer forinttal magasabb a paneleknél, 196 ezer forint.

Budai áron adtak el Majosházán is

A Nógráddal határos Pest vármegyében közel négyszer magasabbak a lakásárak. A főváros után sorrendben Pest, Győr-Moson-Sopron és Hajdú-Bihar vármegyében találkozhatunk a legmagasabb fajlagos árral. A budapesti agglomerációs településeken (Majosháza, Üröm és Nagykovácsi) már az átlagár is milliós nagyságrendű, és azt közelíti Telki (994 ezer forint).

Tavaly a legdrágább lakásokat – mindössze négyet – a ráckevei-soroksári Duna bal partján fekvő, kevesebb mint kétezer fős községben, Majosházán adták el, átlagosan 1,047 millió forint/négyzetméter áron, ami 150 százalékos emelkedés a 2021-es átlagárhoz képest (409 ezer forint). Pest vármegyében a legalacsonyabb átlagáron (81 ezer forint/négyzetméter) Szentlőrinckátán keltek el lakóingatlanok (három családi ház).

Ajánlott videó

Olvasói sztorik