Élő Nagyvilág

Konténerhajót akartak elfoglalni a hútik, amikor lecsaptak az amerikai helikopterek

AFP
AFP

Konténerszállítót támadtak a hútik, de elsüllyesztették a hajóikat

Három motorcsónakot elsüllyesztettek amerikai helikopterek Jemen partjainál, amikor húti lázadók egy konténerszállító hajót támadtak meg és megpróbáltak feljutni a fedélzetre. Összesen négy csónakkal támadták meg az Irán által támogatott húti milicisták Maersk Hangzhou-t, amely riadóztatta az amerikai haditengerészetet.

A helikoptereink viszonozták a tüzet, három csónakot elsüllyesztettek, megölve a legénységet. A negyedik jármű elmenekült – olvasható az amerikai központi parancsnokság közleményében, amelyet a CNN ismertetett.

Netanjahu szerint nem Izrael követ el népirtást, hanem a Hamász

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök visszautasította a népirtásra vonatkozó dél-afrikai vádakat, és az izraeli hadsereg (IDF) morális igazát hangsúlyozta a kormány szokásos ülésének kezdetén vasárnap, írja az MTI.

Nem mi követtünk el népirtást, hanem a Hamász, amely mindannyiunkat megölne, ha tehetné. Ezzel szemben az IDF a lehető legmorálisabban cselekszik; mindent megtesz azért, hogy ne ártson a civileknek, miközben a Hamász mindent elkövet, hogy kárt okozzon nekik, és emberi pajzsként használja őket

– mondta a miniszterelnök, válaszul a Dél-Afrikai Köztársaságnak a hágai székhelyű Nemzetközi Bírósághoz (ICJ) benyújtott keresetére, amely szerint Izrael megsértette a népirtásról szóló egyezményben foglalt kötelezettségeit a Hamász palesztin szélsőséges szervezet elleni katonai fellépésével Gázában.

Azt kérdezem: hol volt Dél-Afrika, és a többiek, akik nekünk prédikálnak, amikor milliókat gyilkoltak meg és űztek el otthonukból Szíriában, Jemenben és más területeken? Folytatjuk védelmi háborúnkat, amelynek igazságossága és erkölcse páratlan

– tette hozzá Netanjahu.

Az egyik izraeli kommandós alakulat harcosai vasárnap a Gázai övezet déli részén fekvő Hán-Júnisz térségében folytatták a harcot – közölte az IDF szóvivője, s hozzátette, hogy a páncélosokkal, a hadászati erőkkel és a légierővel együttműködésben azon dolgoznak, hogy felkutassák és felszámolják a terroristákat, és a terroristainfrastruktúrákat.

Harmincöt ember halt meg izraeli légicsapásokban

Legalább harmincöt ember halálát okozták a Gázai övezet központjában – közölték kórházi illetékesek.

Az izraeli hadsereg közölte, hogy Gáza második legnagyobb városában, Khan Júniszban tevékenykedtek.

(The Guardian)

Már 21 822-en haltak meg a Gázai övezetben

Október 7. óta összesen 21 822 palesztin halt meg izraeli támadásokban és 56 451 ember sérült meg, közölte vasárnap a Gázai övezet egészségügyi minisztériuma. Az elmúlt 24 órában a tárca adatai szerint 150-en haltak meg.

(Guardian)

Amerikai romboló pusztított el két jemeni rakétát a Vörös tengeren

Jemenből indított két ballisztikus rakétát lőtt ki egy amerikai romboló a Vörös-tengeren, miközben egy olyan másik konténerhajó segélykérésére reagáltak, amelyet találat ért.

Az Amerikai Egyesült Államok Központi Parancsnoksága (Centcom) szerint két rombolójuk éppen egy szingapúri zászló alatt közlekedő, dán tulajdonban lévő konténerszállító hajó segítségére sietett, mivel azt rakétatalálat érte, miközben a Vörös-tengeren haladt át.

Az Irán által támogatott húti lázadók által ellenőrzött területről eközben rakétákat lőttek ki  a hajók felé – közölte a Centcom.

Sok hónapig tart még a háború Netanjahu szerint

Sok hónapig tart még a háború, amíg a Hamászt meg nem semmisítjük és a túszokat vissza nem kapjuk

– mondta Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök egy sajtótájékoztatón, hozzátéve: „Garantálni fogjuk, hogy Gáza többé ne jelentsen fenyegetést Izraelre”.

Az izraeli kormányfő a The Guardian szerint megesküdött arra is, hogy visszaszerzi az ellenőrzést a Gázai övezet és Egyiptom határán, és kiterjeszti a Hamász megsemmisítését célzó küldetését. Azt is mondta, hogy „a háború a tetőfokára hágott”, illetve kitért rá, hogy az úgynevezett Philadelphia folyosó pufferzónáját szerinte Izraelnek kell ellenőriznie.

A Philadelphia folyosó a Gázai övezet Egyiptommal közös határán húzódik többek között a rafahi határátkelő is itt van. Ez utóbbi a Gázai övezet egyetlen közvetlen kapcsolódási pontja az arab világhoz.

Olvasói sztorik