Szórakozás

A Dal: 2024-ben Szandi veszi át Wolf Kati helyét a zsűriben

TV2
TV2
Izgatottan várja a műsort.

A Blikk a múlt héten írt arról, hogy információik szerint személyi változások várhatóak A Dal 2024-es évadának zsűrijében. A Duna TV tehetségkutatójában legutóbb Ferenczi György, Egri Péter, Mező Misi és Wolf Kati foglaltak helyet az ítészi székekben, a lap viszont úgy tudja, Mező és Wolf jövőre már nem látják el a műsorban az említett feladatot.

A Wolf Katit érintő értesülést a minap MTVA is megerősítette a Blikknek. Biztossá vált, hogy Pintácsi Alexandra, azaz Szandi veszi majd át a helyét a zsűripultban.

Izgatottan várom a műsort, egészen más szemszögből fogom nézni a versenyzőket, és mindegyik dalnak drukkolok majd. Az biztos, hogy amelyik produkció bekerül az adásba, az nagy hatással volt ránk az előzsűrizésnél

– mondta az énekeső, aki azt is elárulta, hogy rendkívül sokrétű zenei anyagot hallgattak meg, és a zsűri számára is nagy kihívás volt dönteni az előválogatóba jutott 60 dalról.

Az MTVA közleménye szerint a soron következő évad merőben eltér majd a korábbiaktól, ugyanis az extra fordulóban, az előválogatóban összesen 60 előadás mutatkozik majd be, a zsűri döntése alapján pedig 40-en juthatnak majd tovább. A továbbjutó dalok az elődöntőben crossover hangszerelést kapnak, a döntőben pedig szimfonikus verzióban hangoznak majd el. A győztes pedig a nemzetközi Hansa Studios-ban, Berlinben készítheti el új lemezét a stúdió szakembereivel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik