Szórakozás

Veréstől retteghet Damu Roland?

Egyesek tudni vélik, hogy Damu Rolandot már most nagyon várják a rabok, akik bizony nem bánnak majd kesztyűs kézzel a színésszel. Akár verésre is számíthat?

A neve elhallgatását kérő, börtönben dolgozó személy a Hír24-nek elmondta, ők már tudják, hová kell bevonulnia Damu Rolandnak, és bizony már a fogvatartottak is sejtik, hogy hamarosan érkezik a híresség. Állítólag egyesek már most fenik rá a fogukat. A bv-dolgozó szerint nem véletlen, hogy Damuék megpróbálják húzni a bevonulás időpontját, hiszen biztosan ők is tisztában vannak azzal, mi várhat bent a színészre. Közben a színész megkapta a hivatalos „felhívást szabadságvesztésének megkezdésére”. Azt egyelőre nem árulják el, mikor kell bevonulnia a börtönbe, ha nem kapja meg a kért halasztást.

Ugyanakkor Ruttner György folyamatosan arra hivatkozik, ügyfele nem akar kibúvót találni a börtönbüntetés letöltése alól, csupán arról van szó, egészségi állapota annyira megromlott, hogy állandó felügyeletre van szüksége. Emiatt kérték a bevonulás elhalasztását is, így egyelőre nem lehet tudni, meddig élvezheti még a szabadságot és a kinti biztonságot Damu Roland.

„Azt nem tudom, hogy a színész képes lenne-e öngyilkosságra a börtönben, de véleményem szerint már az is nagyon nagy dolog lesz, ha túléli azt a több mint négy évet. Azt gondolom, nagyon kemény dolgok várnak bent rá, és ezzel nyilvánvalóan ő is tisztában van. Jól ismerem a börtön világát, nem lennék Damu helyében, azt mondhatom. Számára nem az idővel való harc lesz a legkeményebb…” – állítja az említett bv-dolgozó.

Korábban a Hír24 már arról is tájékozódott, mennyire gyakoriak az agresszív megnyilvánulások a magyar börtönökben. Mint megtudtuk, 2011-ben hivatalos személy elleni erőszak 66, súlyos testi sértés 97 esetben történt, a jelenlegi 17 ezer 700-as fogvatartotti létszám mellett. Bár hivatalosan azt a tájékoztatást kaptuk, hogy Damu is ugyanolyan bánásmódban részesül, mint a többiek, informátorunk szerint a személyzet kiemelt figyelmet fordít majd a védelmére.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik