Szórakozás

Megmenekülhet a kirúgástól Gálvölgyi és Hernádi?

Úgy tűnik, hogy a nézők mégiscsak megmentik a Heti Hetest. A nézettség ugyanis az utóbbi időben némi emelkedést mutat, ami biztató jel, hogy lesz folytatás.

Mint ahogyan arról néhány héttel ezelőtt beszámoltunk, a Heti Hetes sztárjai komoly bajba kerültek, ugyanis a műsor nézettsége alacsonyabb volt, mint amit elvár az RTL Klub. Akkor a műsor főszerkesztője nem kertelt, elmondta, ha nem változik a helyzet, nem kizárt, hogy a csatorna leveszi a képernyőről a népszerű produkciót. Ráadásul Ónodi György duplán aggódhatott, hiszen másik „gyermekét” a Gálvölgyi showt sem láthatják már a nézők, így az ismert tévés könnyen munka nélkül maradhat.

Az aggodalmas nyilatkozat óta eltelt néhány hét, és úgy tűnik, pozitív fordulatot vett a Heti Hetes sorsa. A legutóbbi adás nézettsége már meghaladta a 25 százalékot is, amely mindenképpen bizakodásra ad okot. Ez az arány ugyanis már elég lehet ahhoz az RTL Klub vezetőinek, hogy szeptembertől újra képernyőre tegyék a humor nagyágyút. Elképzelhető tehát, hogy Hernádiék ezúttal megmenekülnek, mégsem szűnik meg a műsoruk. A Hír24 úgy tudja, hogy az RTL Klub vezetése szintén örülne, ha így alakulnak a helyzet.

Mindez persze még nem jelenti azt, hogy a korábban emlegetett költségcsökkentést nem kell végrehajtani a produkció háza táján. Korábban 25 százalékos mérséklésről beszéltek, ami a sztárok gázsijára is vonatkozik. Akkor azt is elmondták, a szereplők a gázsi jelentős csökkentése ellenére sem akarják elhagyni a csatornát, ha a műsor továbbra is megmarad.

Az is szóba került, hogy a megszűnés esetén sem pártolnak át másik csatornához, inkább külső helyszínen, élőben folytatják tovább a Duna-parti dumapartit.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik