Élő Nagyvilág

Elfogadták a 12. szankciós csomagot Oroszország ellen

MIKHAIL METZEL / POOL / AFP
MIKHAIL METZEL / POOL / AFP

Az előző nap legfontosabb eseményeit itt olvashatják. 

Fehér Ház: az év végén elfogy az ukrajnai katonai támogatás kerete

Az amerikai kormányzat ebben az évben még egy katonai támogatási csomagot tud összeállítani Ukrajnának a rendelkezésre álló keretből, azt követően elfogy a pénz – jelentette ki a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője.

John Kirby hétfői online sajtóértekezletén elmondta, hogy a források megszűnése érinti az amerikai katonai készletek visszatöltését is, ugyanis az ukrajnai támogatások túlnyomó részét a hadsereg raktáraiban rendelkezésre álló eszközökből hívják le és juttatják el Ukrajnába. Azt is megállapította, hogy az Ukrajna számára elküldött katonai eszközök pótlása az amerikai védelmi ipar számára munkahelyeket teremt, és segít a gyártósorok bővítésében.

A Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának kommunikációs koordinátora szerint Oroszország szárazföldi offenzívára készül Ukrajna keleti részén, amit egyelőre, részben az Ukrajna rendelkezésére bocsátott katonai eszközök miatt sikerült megakadályozni. Arra a kérdésre, hogy az amerikai kormánynak van-e “B terve”, ha a kongresszus nem fogadja el a további ukrán támogatásról szóló újabb keretet, John Kirby úgy reagált, “szükség van a kiegészítő forrásokra”. Megjegyezte, hogy a védelmi minisztérium számvevője, Mike McCord hétfőn levélben hívta fel a törvényhozás figyelmét arra, hogy a Pentagon minden rendelkezésre álló forrást elkülönített, ezért sürgős cselekvésre van szükség.

Az illetékes hozzátette, hogy a Fehér Ház aktívan részt vesz az egyeztetésekben a kongresszusi vezetőkkel annak érdekében, hogy megoldást találjanak, és Joe Biden elnök készen áll a kompromisszumra. Joe Biden elnök ősszel mintegy 110 milliárd dollár költségvetési kiegészítés elfogadását kérte a kongresszustól, amiből 61 milliárdot szánnak Ukrajnának, de jutna belőle Izraelnek és bizonyos határintézkedésekre is.
(MTI)

Lavrov: veszélyes az ukrán F-16-osok NATO-bázisokon való állomásoztatása

Veszélyesek azok az elképzelések, amelyek szerint az Ukrajnának szánt F-16-os repülőgépek NATO-országok légibázisain lehet állomásoztatni – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Pervij Kanal orosz tévécsatorna hétfői Bolsaja Igra (Nagy Játszma) című műsorában.

„Komolyan szóba jöttek az F-16-os repülőgépek. A róluk szóló beszélgetések során kiderül, hogy Ukrajnában nincsenek olyan repülőterek, amelyek ilyen repülőgépek kiszolgálására alkalmasak lennének, sem a kifutópályák minősége, felszereltsége, sem pedig a repülések utáni szervizelésükhöz szükséges berendezések tekintetében. És még több tucat, ha nem több száz szakember is kell” – nyilatkozott Lavrov.

„Azt rebesgetik emiatt, hogy ezt valószínűleg az Ukrajnával szomszédos NATO-országok területén lehet megcsinálni. Ez veszélyes elképzelés. Teljes felelősséggel mondhatom” – tette hozzá.

Korábban az orosz diplomácia vezetője azt mondta, hogy az atomfegyverek hordozására alkalmas F-16-os vadászgépek megjelenését Ukrajnában Oroszország a Nyugat nukleáris fenyegetésének fogja tekinteni. A hétfői tévéinterjúban Lavrov figyelmeztette az amerikaiakat és a briteket, akik szerinte abban bíznak, hogy a vízi határaik mögött mindent át tudnak vészelni, hogy “vannak határok, amelyeket nem szabad átlépni”. “Az Ukrajnának átadott halált okozó fegyverek minőségének erősödése nem marad észrevétlen” – hangoztatta.

Egy ukrajnai fegyvernyugvás lehetőségével kapcsolatban megjegyezte: Nyugaton nyíltan arról beszélnek, hogy a konfliktus szüneteltetésére azért lenne szükség, hogy Ukrajna feltölthesse fegyver- és hadianyagkészleteit. Úgy vélekedett, hogy a Nyugatnak korábban éppen ilyen okokból volt szüksége a korábban az ukrajnai rendezés alapjának tekintett minszki megállapodásokra.

„Azért, hogy – mint azt Merkel, Hollande és Porosenko később elismerte – modern fegyverekkel pumpálják tele Ukrajnát Oroszország ellen. Vagyis most ugyanaz a taktika sejlik ki a beszélgetésekből, amelyeket nyugati kollégáink folytatnak, de nem velünk, hanem nyilvánosan, a témát egymással megvitatva” – mondta. Lavrov szerint az, hogy az ukrajnai hadihelyzet Kijev számára előnytelen változása nyomán megváltozott a narratíva, nem változtatta meg a nyugati politika lényegét, amely továbbra is ellenfélnek, fenyegetésnek tekinti Oroszországot. A „kétségbeeséssel” magyarázta Joe Biden amerikai elnöknek azt a “tudatosan hamis” állítását, miszerint Oroszország NATO-országok megtámadására készülne.

Ukrán dandártábornok: hadműveleteket kellett elhalasztani a lőszerhiány miatt

Ukrán hadműveleteket kellett elhalasztani a csökkenő külföldi támogatás miatt bekövetkezett lőszerhiány miatt – jelentette ki hétfőn Olekszandr Tarnavszkij ukrán dandártábornok a Reuters hírügynökségnek adott interjújában. A dandártábornok elmondta, hogy a posztszovjet típusú 122 és 152 milliméteres lövedékekből van súlyos lőszerhiánya az ukrán hadseregnek, és mivel a probléma az egész frontvonalat érinti, jelentős hatással van az ukrán csapatok harctéri teljesítményére.

Elmondása szerint a rendelkezésre álló lőszerkészlet nem fedezi a napi szükségleteiket, ezért úgy próbálnak úrrá lenni a hiányon, hogy a meglévő készletet újraosztják, illetve a korábban betervezett hadműveleteket szerényebb célkitűzésekkel újratervezik, de erről további részleteket nem közölt. Hozzátette ugyanakkor, hogy az orosz hadseregnek is vannak lőszerellátási gondjai, ám ezzel kapcsolatban sem bocsátkozott részletekbe. Az interjúban a dandártábornok elismerte, hogy az ukrán csapatok védekezésre rendezkedtek be a dél-keleti frontvonalon. Hozzátette, hogy az egyéb harcvonalakon viszont támadásokkal és területfoglalással próbálkoznak, továbbá előkészítik tartalékosaikat a későbbi, nagyobb horderejű hadműveletekre. Azt is elmondta, hogy győzelmekre számítanak ezekben a hadműveletekben, amit arra használnának ki, hogy tartalékosokkal cseréljék le, és pihentessék a jelenleg aktív erőiket.

A téli hadviselésről szólva azt mondta, mindkét fél számára komoly kihívást jelentenek a hideg idővel gyakran együtt járó korlátozott látási viszonyok, valamint a csapatok és a haditechnika mozgatásában és álcázásában jelentkező nehézségek.

Végül kiemelte, hogy az F-16-os amerikai vadászgépek mielőbbi érkezésében bízva úgy gondolja, hogy hadrendbe állításukkal szintet léphet Ukrajna hatékonysága a háborúban.(MTI)

Új szankciós csomagot fogadtak el Oroszország ellen

Az Európai Unió Tanácsa a Ukrajna elleni folytatódó orosz háborúra tekintettel elfogadta a gazdasági és egyedi korlátozó intézkedéseket is tartalmazó tizenkettedik szankciós csomagját – közölte az uniós tanács hétfőn.

A brüsszeli közlemény szerint az intézkedések „újabb csapást mérnek” Vlagyimir Putyin orosz elnök háborús képességére azáltal, hogy az orosz gazdaság legfontosabb ágazatait célozzák, és megnehezítik az uniós szankciók megkerülését. Az EU tilalmat vezet be egyebek mellett a gyémántok közvetlen vagy közvetett behozatalára Oroszországból, továbbá korlátozásokat vezet be olyan ipari termékek kivitelére és behozatalára, amelyek jelentős bevételt generálhatnak Oroszországnak – írták.

(MTI)

Brit hírszerzés: végtagvesztést követően is visszaküldik a frontra az orosz zsoldosokat

Közzétette mai hírszerzési jelentését a brit védelmi minisztérium.

A mai jelentés pontjai az alábbiak:

  • Nagyon valószínű, hogy az orosz Storm-Z alakulatok tagjai gyógyulatlan, súlyos sérülések után, sőt akár végtagvesztést követően is visszatérnek a frontra. Mértékadó jelentések szerint az orosz paramilitáris alakulatok – a Strom-Z mellett ilyenek a donyecki milíciák vagy a Wagner-csoport – nem részesülnek megfelelő minőségű egészségügyi ellátásban, de az is előfordul, hogy egyáltalán nem látják el a sérüléseiket.
  • Vélhetően a Storm-Z újoncainak jelentős részét kitevő elítélteket különösen sújtja az elégtelen orvosi ellátás. Ennek oka részben az, hogy a fegyencek egyszerűen nem rendelkeznek azokkal a dokumentumokkal, melyek szükségesek a katonai kórházakba való bejutáshoz.
  • A túlterhelt katonai egészségügyi rendszerre nem helyez extra nyomást a zsoldosok ellátása, de a hátországban mindez plusz adminisztrációs terheket jelent.

Ukrán tábornok: Kénytelenek vagyunk visszafogni a hadműveleteket

A fronton lévő ukrán katonák a tüzérségi lövedékek hiányával szembesülnek, és a korábbinál gyengébb külföldi segítség miatt vissza kellett fogni néhány katonai műveletet – ezt nyilatkozta az ukrán hadsereg egyik vezetője, Olekszandr Tarnavszkij dandártábornok a Guardian tudósítása szerint.

Mint mondta, probléma van a lőszerekkel, különösen a posztszovjet gyártmányokkal.

A jelenleg rendelkezésre álló mennyiség nem elegendő számunkra, figyelembe véve az igényeinket. Kénytelenek vagyunk újratervezni a magunk elé kitűzött feladatokat, és visszafogni azokat, mert előbb gondoskodnunk kell a lőszerproblémák megoldásáról

– nyilatkozta a tábornok. Hozzátette: a tüzérségi lövedékek hiányával az orosz hadseregnek is meg kell küzdenie. (Guardian)

Az oroszok lelőtték az egyik saját gépüket – állítják az ukránok

Az orosz légvédelem lelőtt egy orosz repülőgépet – közölte Mikola Olescsuk ukrán parancsnok a Telegramon.

Bizton állíthatom, hogy nem az ukrán légvédelem lőtte le a Szu-25-ös orosz harci repülőgépet. Ez az orosz légvédelmi harcosok egyértelmű és összehangolt akciójának eredménye volt, amiért az egész ukrán nép hálás nekik,

írta Olescsuk. Azt nem közölte, hogy a kérdéses gépet mikor és hol lőtték le.

(Sky News)

Putyin-ellenes oroszok azt állítják, hogy megsemmisítettek egy orosz hadállást Belgorodban

Egy ukrajnai székhelyű, Vlagyimir Putyinnal szemben álló oroszokat tömörítő félkatonai csoport, a Szabadság Oroszországért Légió azt állítja, hogy megsemmisítette egy orosz szakasz erődjét Belgorodban.

A csoport nem részletezte, hogy az infrastruktúrát semmisítette-e meg, vagy katonákat ölt meg, de azt közölte, hogy aknákat hagyott hátra – írja a Sky News. A Moszkva által terrorista csoportnak minősített csoport 2022-ben alakult, hogy az ukrán hadsereg soraiból harcoljon Putyin erői ellen.

Vasárnap Vjacseszlav Gladkov, Belgorod kormányzója azt állította, hogy Terebreno falu az ukrán fegyveres erők tüze alatt áll, és „lövöldözés” folyik. Elmondása szerint civilek nem sérültek meg, de három ház és több villanyvezeték megrongálódott.

ORFK: csaknem tízezren érkeztek Ukrajnából vasárnap

Az ukrán-magyar határszakaszon 5227-en léptek be Magyarországra vasárnap, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 4329-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) hétfőn az MTI-t.

A beléptetettek közül a rendőrség 65 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely harminc napig érvényes. Nekik ez idő alatt kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzéséért – áll a közleményben.

„Üzemképtelen technikai eszköz” volt az ukrán hadsereg főparancsnokának tervezett munkahelyén

Üzemképtelen technikai eszközt találtak Valerij Zaluzsnij, az ukrán fegyveres erők főparancsnokának egyik lehetséges tartózkodási helyén – számolt be vasárnap az Ukrajinszka Pravda. Az ügyben büntetőeljárás indult.

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) kihangsúlyozta, hogy a berendezést nem Zaluzsnij irodájában találták meg, hanem egy olyan helyen, amelyet a jövőben munkára használhatott volna.

Az előzetes információk szerint a készülék nem volt működőképes, sem tárolóeszközöket, sem a távoli hangátvitelre szolgáló eszközöket nem találtak, de az eszközt szakértői vizsgálatnak vetik majd alá.

Olvasói sztorik