Belföld

Több csontja is eltört egy nőnek, mert állóra fékezte a buszt a sofőr

ugyeszseg.hu
ugyeszseg.hu

Több csontja is eltört egy utasnak, mert állóra fékezte a buszt a sofőr egy kereszteződés előtt. A Kecskeméti Járási Ügyészség súlyos egészségromlást eredményező közúti baleset gondatlan okozása miatt emelt vádat a buszvezető ellen.

Négyessyné Bodó Marianna, a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség szóvivője lapunknak küldött közleményében azt írta, hogy a buszvezető az 51-es főút felé haladt a menetrendszerinti járattal 2021. szeptember 13-án hajnalban egy Baja környéki községben. Haladása során nem megfelelő sebességgel közelítette meg a részben be nem látható útkereszteződést, amelyben elsőbbségadási kötelezettség terhelte.

ugyeszseg.hu

Emiatt hirtelen és intenzíven fékezve tudott csak megállni. Az autóbuszon utazó, ám egy ablak becsukása miatt az ülésről felálló idős nő a fékezés következtében elesett és többszörös csonttörést szenvedett, aminek folytán súlyos egészségromlás alakult ki nála.

– közölte a csoportvezető ügyész. 

ugyeszseg.hu

A baleset azért következett be, mert a buszsofőr nem a forgalmi viszonyoknak megfelelően közlekedett.Az ügyészség büntetővégzésben meghozandó pénzbüntetést kért a buszvezetőre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik