Élet-Stílus

A mai amerikai milliárdos már inkább örökli, mint szerzi vagyonát, és trükközget is

Astrid Stawiarz / Getty Images
David H. Koch és felesége, Julia Koch az új David H. Koch Plaza leendő helyén állnak 2013. január 14-én New Yorkban.
Astrid Stawiarz / Getty Images
David H. Koch és felesége, Julia Koch az új David H. Koch Plaza leendő helyén állnak 2013. január 14-én New Yorkban.
Hosszú idő után tavaly fordult elő újra, hogy az új milliárdosok közül jobban vagyonosodtak azok, akik örököltek, mint akik saját vállalkozásaikkal törtek fel. A leggazdagabb amerikai családokban irtózatos összegeket megmozgatva zajlik a vagyonátadás, a gazdasági és politikai hatalommal felvértezett örökösök pedig egy újfajta arisztokráciában erősíthetik meg a pozíciójukat.

1982-ben jelent meg a Forbes első listája a leggazdagabb amerikaiakról. A gyűjtésben mindössze 13 milliárdos szerepelt, akik közül csak kettőnek volt 2 milliárd dolláros vagyona. 40 évvel később a lap listáján szereplő kilenc leggazdagabb amerikai már 100 milliárd dollárnál többet birtokolt, Elon Musk 250 milliárdnál is többet. Ez azt jelenti, hogy százszor annyi pénz kell, hogy valaki felkerüljön a listára, mint negyven éve – a Tesla-vezér vagyona is körülbelül ennyivel nagyobb, mint az 1982-ben 2 milliárd dollárral az élre kerülő Daniel Ludwignak.

Más különbség is volt a két lista között, mutat rá az Institute for Policy Studies. Az 1982-es gyűjtésben a vagyonok nagy része öröklött volt, az azt követő negyven évben azonban főként a saját vállalkozásukkal hatalmas összeghez jutó milliárdosok (Elon Musk, Jeff Bezos, Warren Buffett, Bill Gates, Michael Bloomberg és mások) voltak többségben. A 2010-es évek végétől a leggazdagabb nők között történt átrendeződés, új örökösnők jelentek meg, akik rögtön a lista élére ugrottak. Julia Koch 2019-ben 59 milliárd dolláros vagyont örökölt férjétől, David Kochtól, a Koch Industries alapítójától, ma már a világ második leggazdagabb nője. Őt az a Françoise Bettencourt Meyers (L’Oréal) előzi meg, aki 2020-ban 65,7 milliárd dollárt örökölt.

Tavaly már látszódott, az örökösök visszaveszik a vezető pozíciójukat az újdonsült milliárdosok összesített listáján is. A szemünk előtt zajlik az HBO-s Utódlás sorozat, már ha fellátunk addig: megannyi Logan Roy készül arra, hogy átadja vagyonát az örököseinek, akikből egy olyan új „vagyonkezelő elit” képződik, amely már inkább hasonlít az arisztokráciához, mint a meritokráciához.

Images Press / Getty Images Daniel K. Ludwig milliárdos 1977 körül.

A család az első

A svájci székhelyű UBS szuperbank egy évtizede kezdte el követni a szupergazdagokat, legújabb jelentésük szerint tavaly fordult elő először, hogy az Egyesült Államok új milliárdosai között nagyobb vagyonuk volt azoknak, akik örökléssel tettek szert rá, mint akik saját jogon, a vállalkozásaikkal. A pénzügyi intézet jelentésében ugyanakkor azt is írja, hogy nincs olyan milliárdos a Földön, aki teljes egészében a saját jogán vált volna azzá. Példaként említik Jeff Bezost, akit 250 ezer dollárt kapott a szüleitől, hogy elindítsa az Amazont, illetve Bill Gatest, akinek anyja közbejárására volt szüksége, hogy az IBM elnöke befektessen fia cégébe.

A UBS rámutatott, hogy 2022 áprilisa és 2023 áprilisa között 137 milliárdossal gazdagodott az Egyesült Államok, közülük 84-en saját jogon, 53-an vagyonátadás után gazdagodtak meg.  Ezek a számok nem mutatják az átrendeződést, az viszont már igen, hogy míg az előbbi csoport tagjainak vagyona összesen 140,7 milliárd dollárt tett ki, addig az 53 örökösé 150,8-at, azaz 10 milliárddal többet. Eddig még soha nem szállt át ekkora vagyon gazdag szülőkről gyermekeikre az Egyesült Államokban – ez is mutatja, hogy az átrendeződés elkezdődött. És még fokozódni is fog.

A mai átlagos milliárdos 69 éves, és már aktívan foglalkozik a vagyonának átadásával. A jelentés szerint a következő 30 évben ezek a milliárdosok 5,2 billió dollárt fognak átadni az örököseiknek, így egy olyan réteg alakul ki, amelyik komoly gazdasági és politikai befolyással rendelkezik, pusztán a családi gyökerei miatt.

Az öröklött gazdagság dinasztiáinak korszakába lépünk

mondta a Vice-nak Chuck Collins, aki a Patriotic Millionaires nevű szervezetével azért küzd, hogy a gazdagok nagyobb részt vállaljanak az adóterhekből. Collins egyébként Oscar Mayer, a hústermékeket forgalmazó vállalat névadó-alapítójának unokája, és már korábban elhatározta, hogy elajándékozza a vagyonát.

Az amerikai milliárdosok nem szeretik az adót

Collins nem véletlenül hangoztatja a gazdagok megadóztatását, ugyanis több elemzőhöz hasonlóan ő is úgy látja, hogy a dinasztiák felemelkedése nagyban annak (volt) köszönhető, hogy a családokban gyakorlatilag adómentesen adják át a vagyont az örökösöknek, akik így évek alatt több pénzt halmoztak fel, mint a vállalkozásaikkal milliárdosokká válók.

Az örökösödési- és az ajándékadó törvényi szabályozásának meggyengülése alkalmat adott az adóelkerülésre.

Az adó a 20. század közepén még nagyon hatékony volt Amerikában, ám Collinsék szerint mára a gazdag családok opcionális illetékévé silányult, amit ráadásul minden létező módon megpróbálnak kikerülni, csökkenteni. Beszédes, hogy az utóbbi nyolcvan évben a hatodára esett vissza a családok által befizetett adó.

A szövetségi kormány 40 százalékos adót vet ki a 12,9 millió dollár feletti összegekre, házaspárok esetében ez a szám 26 millió dollár. Már ha befizetik, mert a New York Times szerint 2045-ig a leggazdagabb amerikaiak nagyjából 4,2 billió dollárnyi adót fognak befizetni 30 billió dollárnyi vagyon után, ami valójában 14 százalékos kulcsnak felel meg.

Donald Trump egyik volt gazdasági tanácsadója, Gary Cohn egyenesen úgy fogalmazott, hogy

Csak a hülyék fizetnek adót.

Ez azért is visszás kijelentés, mert állítólag a volt amerikai elnök is így juthatott a vagyonához. Trump 413 millió dollárt kapott apja ingatlanpiaci birodalmától, a vádak szerint így akarták elkerülni az örökösödési adó befizetését. Trump végig tagadott, az elévülési idő miatt pedig most már nem is indulhatna büntetőeljárás.

TIM BOYLE / Getty Images / AFP A Trump International Hotel Tower 2006. május 18-án Chicagóban, Illinois államban.

Jeffrey Epstein is a többi között adóelkerüléssel gazdagodott meg, és a pár éve elhunyt Sheldon Adelson is trükközött, amikor 7,9 milliárd dollárt adott át gyermekeinek. A Mars-családnak is sikerült két generáción át megóvni a vagyont ettől a tehertől.

Az adóparadicsom meghódítása

A milliárdosok kihasználják a kiskapukat vagy trükköznek, a vagyonok pedig így gyakorlatilag adómentesen szálltak és szállnak át egyik generációról a másikra. Van, hogy nem is kell annyira megerőltetniük magukat.

A 2021-ben nyilvánosságra kerülő Pandora-iratok megmutatták, hogyan vált az Egyesült Államok globális adóparadicsommá. Ugyanebben az évben jelent meg az IPS jelentése, amely 13 olyat államot mutat be, amelyek tulajdonképpen segítik a milliárdosok adóelkerülését, például azzal, hogy nem vezettek be örökösödési adót: ilyen Dél-Dakota, Nevada, Alaszka, Delaware, Tennessee, Wyoming, New Hampshire, Rhode Island, Ohio, Missouri, Illinois, Florida és Texas.

Így hatalmas vagyont tudnak felhalmozi a dinasztiák, amelyek több más módon is próbálják elkerülni az adófizetést. Az Egyesült Államok 100 leggazdagabb emberének több mint fele trösztöket is használ erre a célra, köztük Leonard Lauder, Estée Lauder kozmetikai mágnás fia vagy Laurene Powell Jobs, az Apple-alapító Steve Jobs özvegye.

Ez nagy vonalakban úgy működik, hogy a tulajdonos átruházza a tulajdonjogát egy vagyonkezelő cégnek, megjelöl egy vagy több kezdvezményezettet, akinek ki kell adni a vagyont. A kormány ezután már nem adóztathat olyasmit, ami jogilag nem tartozik az emberhez. Ezek a trösztök addig tartják a vagyont, amíg át nem ruházzák, de hogy ez mikor van, az teljesen változó. A 13 államban például nincs megkötés, így egy dinasztia akár évszádokig elkerülheti az örökösödési adó fizetését.

Steve Jobs özvegye mintegy félmilliárd dollárt utalt át gyermekeinek, barátainak és más családtagjainak örökösödési adó fizetése nélkül, legalább 200 millió dollárt megspórolva. Ügyvédje szerint egyébként Powell Jobs ezt épp azért tette, hogy gyermekeinek legyen készpénzük az adó fizetésére, amikor meghal, és azzal is védekezett, hogy ügyfele egyébként is sokat adakozott.

Ez a másik tipikus adóelkerülési út. A családok karitatív célokra is adományozhatnak, létrehoznak egy számlát, amelynek kezelését egy jótékonysági szervezetre bízzák. A számlára befizetett pénz után pedig adókedvezményt kapnak, miközben továbbra is rajta tarthatják a szemüket az alapítványokon.

A gazdagok csak gazdagabbak lesznek

A legnagyobb amerikai dinasztiák évről évre kevesebb adót fizettek be, és ezzel párhuzamosan egyre nagyobb vagyont halmoztak fel. Ez azt jelenti, hogy ha leáll minden, akkor is keresnek.

Spencer Platt / Getty Images / AFP Hudson Yards, Manhattan.

A szupergazdagok a 2009-es gazdasági válságból is sokkal jobban jöttek ki, mint ahogy belementek. Míg 2009-ben 2,4 milliárd dollár volt a vagyonuk, addig 2019-ben már ugyanez a réteg 8,7 milliárd dollár felett diszponált. A leggazdagabb amerikaiaknak a koronavírus-járvány alatt is nőtt a vagyonuk, 40 százalékkal lettek gazdagabbak a járvány során, fejenként nagyjából 2,9 milliárdot gyarapodva.

Az örökölt vagyonnal rendelkezőknek pusztán a gyökereik miatt gazdasági és politikai befolyásuk is lett, amit a többi között arra használtak, hogy olyan politikusokat támogassanak, akik elkötelezettek az adócsökkentés mellett – és ha minden összejön, a legmagasabb szinten képviselhetik őket.

Donald Trump 2016-ban többi között az örökösödési adó eltörlésével kampányolt, majd nyerte meg a választásokat egy évvel később. Idén Joe Biden a gazdagok erősebb megadóztatásával indította be a kampányát a 2024-es elnökválasztásra. Most úgy tűnik, Biden esetleges győzelme vagy később az ígéret betartása nemigen fogja megrengetni a „könnyű” vagyonnal rendelkező milliárdosok uralmát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik