Belföld

Vezérkari főnök: A leghatásosabb toborzás, ha a nagyszülők és a szülők elmondják a fiataloknak, hogy jó katonának lenni

Vasvári Tamás / MTI
Vasvári Tamás / MTI

Szeretnék, ha minél több fiatal érezné fontosnak a haza szolgálatát, és ebben számítanak a nyugállományú katonák segítségére, hangoztatta a Honvédelmi Minisztérium védelmi stratégiáért és humánpolitikáért felelős államtitkára hétfőn Debrecenben.

Gion Gábor a Bocskai István 11. páncélozott hajdúdandárnál a nyugállományú katonáknak az Obsitos Program keretében rendezett fórumán azt mondta,

önök kiváló segítők lehetnek, hiszen honvédségi múltjukkal hitelesen ösztönözhetik a fiatalokat.

Az államtitkár kiemelten fontosnak nevezte a honvédelem ügyét támogató nyugdíjas katonákkal való együttműködést, profitálni abból „a hatalmas szellemi, fizikai, mentális potenciálból, ami ebben a korosztályban rejlik”.

Gion Gábor kitért arra, hogy a kormány a 2009-2034 közötti időszakra kidolgozott idősügyi nemzeti stratégiában meghatározta a hosszú távú célokat, ezt alapul véve alkották meg a honvédség 2018-2027-re vonatkozó, félidejéhez érkezett idősügyi stratégiáját.

Beszámolt arról, hogy elindult az egészségmegőrző szenior, illetve szenior prémium program, ami egészségügyi szűrővizsgálatokat, egyéni életmód-tanácsadást biztosít az idősek számára, de hasonlóan fontos terület a nyugdíjasok digitális biztonsága, amiben a Magyar Honvédség (MH) kibervédelmi parancsnoksága segíti az időseket.

Gion Gábor az észak-keleti régióból érkezett hallgatóságát emlékeztette a pályájuk elején tett katonai esküre, ami életre szól, ezért

természetes, hogy egész életükben érezniük kell a Magyar Honvédség gondoskodását.

Aktív életük után számíthatnak a honvédség nagy családjára, mondta az államtitkár.

A honvédelmi és haderőfejlesztési program egyik lényeges elemének nevezte a katonák jólétének biztosítását. Ehhez szervesen kapcsolódik a 2015-ben életre hívott, azóta folyamatosan bővülő vásárlói kedvezményrendszer, amihez telefonos applikáció is készül.

Annak érdekében, hogy minden szükséges információi eljusson az idősekhez, jövőre is folytatják a nyugdíjasoknak szervezett találkozókat, februárban Szolnokon, áprilisban pedig Budapesten.

Gion Gábor beszélt a megváltozott biztonsági környezetről, és azt mondta:

jól felszerelt, kiképzett, ütőképes, létszámában is komoly elrettentő erőt mutatni képes haderőre van szükség.

„Magyarország jövője, a magyar emberek biztonsága múlik a Magyar Honvédségen, a szerződéses és a tartalékos katonákon”, hangoztatta, megjegyezve ugyanakkor, hogy a honvédelem ügye nem csak a kormány és a honvédség ügye, elengedhetetlen az egyéni és a társadalmi felelősségvállalás is.

Megerősítette: szeretnék, ha minél több fiatal érezné fontosnak a haza szolgálatát.

Böröndi Gábor vezérezredes, a Magyar Honvédség vezérkari főnöke szerint a leghatásosabb toborzás, ha a nagyszülők, szülők elmondják a fiataloknak, hogy jó katonának lenni.

A tábornok hallgatósága előtt részletesen ismertette a haderőreform eddig megvalósult lépéseit és a várható honvédségi és védelmiipari-fejlesztéseket, amihez most mindkét feltétel adott: a politikai akarat és a költségvetés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik