Sport

Szabó Szebasztián ezüstérmes lett a rövidpályás úszó-Eb-n

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI

Szabó Szebasztián címvédőként ezüstérmet nyert 50 méter pillangón szombaton az Otopeniben zajló rövidpályás úszó Európa-bajnokságon.

A 27 éves magyar versenyző 21.96 másodperces idővel csapott célba. A számot a svájci Noe Ponti nyerte, aki mindössze négy századra volt Szabó és a brazil Nicholas Santos 21.75-ös világcsúcsától.

Szabó – aki két évvel ezelőtt Kazanyban három aranyat nyert – önmaga második, a magyar küldöttség ötödik érmét szerezte a romániai viadalon. A győriek úszója csütörtökön 50 méter gyorson is második volt.

Az első huszonhat méterem nagyon jól sikerült, de a forduló utáni vízalatti munkám gyenge volt, hogy miért, azt sajnos nem tudom. Annak viszont nagyon örülök, hogy az 50 méter gyorson és most is nagyon jó volt a víz fölötti sebességem, hiszen az olimpián előbbi számban csak rajtolni kell majd és menni

– tekintett már előre a párizsi játékokra Szabó.

A másik két egyéni magyar döntős nem állhatott dobogóra, viszont Németh Nándor 200 méter gyorson 1:42.69 perces egyéni csúccsal lett hatodik. Ugrai Panna 100 méter pillangón – azt követően, hogy az előfutamban, majd a középdöntőben is egyéni rekordot úszott –, 57.59 másodperccel a nyolcadik helyen végzett

A szombati versenynap utolsó számában a Szabó Szebasztián, Jászó Ádám, Senánszky Petra, Ugrai Panna összeállítású magyar csapat országos csúccsal az ötödik helyen végzett a 4×50 méteres vegyes gyorsváltók döntőjében.

A magyar váltó – amelyben délelőtt még Nell Olivér volt a nyitóember – az előfutamból 1:30.91-es országos csúccsal lépett tovább, a 2016-os windsori világbajnokságon felállított 1:32.58-as rekordot adva át a múltnak. A finálét a negyedik idővel várta a váltó, és még tovább tudta javítani a hazai csúcsot: 1:30.24 az új rekord.

Az elődöntőben szereplő magyarok közül elsőként Pádár Nikolett ugrott medencébe, a szegediek 17 esztendős versenyzője junior Európa-rekorddal, összesítésben a második helyen jutott a 200 méteres gyors vasárnap sorra kerülő fináléjába.

Pádár 1:53.51 perccel csapott célba, a hivatalos adatok alapján az európai szövetség által megállapított, 1:53.77-es szintidőt írta a nevére.

Németh Nándornak a 200 méter gyors döntőjét követően bő egy órája volt pihenni a 100 méter gyors középdöntője előtt, amelyet az ötödik idővel (46.88) várt. A 24 éves úszó országos csúcsától mindössze hat századdal elmaradva, 46.42 másodperccel az ötödik helyen bejutott a fináléba.

Jászó Ádám 200 méter háton volt még érintett az elődöntőben, de 1:57.69 perces eredményével – tartalékolva a néhány perccel később rendezett váltó döntőjére – messze elmaradt a mezőny többi tagjától, így a 16. helyen fejezte be a számot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik