Szórakozás

Ámokfutó vagy a város jótevője? – egy polgármester fura döntései

Száz euróval bírságolja a köztéren elhangzó csúnya beszédet a piemonti Varallo Sesia polgármestere, akinek nem ez az első szokatlan intézkedése.

A Vercelli melletti hét és fél ezres kisváros első embere azt még nem hozta az itt élők tudomására, hogy milyen kifejezés számít büntethető káromkodásnak, és milyen fokozatok szerint szabják majd ki a bírságot. Az Északi Liga politikusa, Gianluca Buonanno csak annyit szögezett le rendeletében, hogy maximum száz eurót szab ki a csúnyán beszélőkre. Az erről szóló jegyzőkönyvet a városi rendőrök veszik majd fel. “Intézkednem kellett, túl gyakorivá vált az utcai káromkodás. Varallo lakosai nem felejhetik, hogy a felettük magasodó hegyet szentnek nevezik!” – magyarázta az erkölcsi szigort a polgármester. Olaszországban egyelőre nincsen hír arról, miként fogadták Varallóban azt, hogy mostantól kezdve, a lakásból kilépve, féken kell tartani indulataikat.

Buonanno nem először hívja fel magára a figyelmet inkább vitát kiváltó, mint elismerést arató döntéseivel. Például önkormányzatának egészségügyi fejlesztése érdekében Piemonte tartományi székháza előtt úgy tiltakozott, hogy egy kórházi ágyon feszíttette magát keresztre. Saját városában tömeges diétát indított a szerinte túlsúlyos lakosok fogyasztására. Nyereménnyel buzdította a diétázó varallóiakat. Aki egy kilogrammnál többet tudott fogyni, háztartási gépet kapott ajándékba.

Tavaly nyáron Buonanno a muzulmán vallású nőknek megtiltotta az arcot és testet elfedő burka, burkini és nikáb viseletét. Varallóban táblák hirdették, hogy a város iszlámmentes. Buonanno ötlete volt az életnagyságú, keménypapírból kivágott rendőrök felállítása Varallo utcáin a KRESZ betartatására. Az a járművezető, aki Varallóban szabálysértést követ el, és itt fizeti ki a bírságot, egy csésze kávét és egy kaparós sorsjegyet kap ajándékba. A polgármester Benito Mussoliniről, az autóversenyző Ayrton Sennáról és egy olasz televíziós műsorról nevezett el utcát. Mosdócsapreklámban szerepelt, és városát a világrekordok közé is beírta: Buonanno találta ki, hogy Varallóban készítsék el a világ legnagyobb szalámiját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik