Szórakozás

A Barbenheimer-hype után közös címlapot kapott Margot Robbie és Cillian Murhpy

Matt Winkelmeyer / WireImage / Getty Images és Wiktor Szymanowicz / Anadolu Agency / Getty Images
Matt Winkelmeyer / WireImage / Getty Images és Wiktor Szymanowicz / Anadolu Agency / Getty Images
Egymással készítettek interjút.

Idén nyáron ugyanazon a napon debütált a mozikban a Greta Gerwig-féle Barbie-film és az Oppenheimer. Műfajaik merőben eltérőek – hiszen előbbi a világ leghíresebb játékbabájának történetét meséli el, míg utóbbi J. Robert Oppenheimerről, az atombomba feltalálását felügyelő tudósról szól –, és bár voltak, akik egymás ellen próbálták hangolni a két filmet, az azokat jegyző stúdiók nem ültek fel a feszültségkeltésre, kommunikációjukban inkább egymás mellett foglaltak állást.

Stratégiájukat számos mozi is követte, és a Barbenheimerre keresztelt marketingtrendnek megfelelően dupla-vetítéseket tartottak: egy közös jeggyel mindkét film megtekinthető volt egymás után, egyfajta maratonként.

A sztori a mémgyártókat is megihlette, novemberben pedig kiderült, hogy az alacsony költségvetésű, B-kategóriás filmjeiről ismert Charles Band úgy döntött, valóban mozivászonra viszi a Barbenheimert, összeolvasztva a két történet cselekményét.

A Barbenheimer-jelenségről a Variety sem feledkezett meg, nemrég közös címlapot szenteltek a két film főszereplőjének, Margot Robbie-nak és Cillian Murhynek, akik egymást interjuvolták meg beszélgetős formában a lapnak, megbeszélve a filmjeik sikereit és a felkészüléseik különböző szegmenseit.

 

View this post on Instagram

 

A post shared by Variety (@variety)

A Variety egyébként másik négy hasonló párosítást tervez még, bejelentésük szerint hamarosan Anne Hathaway és Emily Blunt, Halle Berry és Rachel Zegler, Emma Stone és Bradley Cooper, illetve Jacob Elordi és Colman Domingo is leülnek majd egymással egy interjúban kiteljesedő beszélgetésre, előttük pedig Robert Downey Jr. és Mark Ruffalo tettek így.

Kapcsolódó
Új szintre emelik a még-egy-bőr-lehúzást: tényleg elkészül a Barbenheimer
Egy ismert B- (egyesek szerint ZS-) filmes alkotó húzza be a szégyentelen marketingtrükköt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik