Kultúra

Új szintre emelik a még-egy-bőr-lehúzást: tényleg elkészül a Barbenheimer

A 2023-as évről szinte biztosan úgy fognak emlékezni a mozirajongók, mint a zseniális Barbie-Oppenheimer barátságos mérkőzés évére: bár sokan próbálták egymás ellen uszítani a két, meglehetősen különböző filmet, az azokat jegyző stúdiók remek érzékkel szembe mentek a feszültségkeltéssel, és kommunikációjukban nem egymás ellen, hanem pont hogy egymás mellett foglaltak állást. Sok mozi felült a esettanulmánynak is beillő marketingtrendre, és Barbenheimer címszóval ún.  double feature vetítéseket tartott a két filmből, azaz olyan maratonokat, amelyben a két filmet egy közös jeggyel, egymás után lehetett megnézni. A két film találkozása a nyár abszolút szórakoztatóipari gegje lett, ám azt még így sem gondoltuk, hogy lesz valaki, aki azt mondja: hm, ez nem is rossz ötlet. Márpedig ez történt: az alacsony költségvetésű, B-kategóriás filmjeiről a ’70-es évek óta ismert Charles Band bejelentette, hogy elkészíti a Barbenheimer-filmet.

A Hollywood Reporter szerint Band nem tagadja egy percig sem: elsődleges célja, hogy kifacsarja a hype-ból az összes pénzt, amit ki tud, ugyanakkor arról is beszél, hogy két, ennyire különböző film összemixelése szórakoztató kihívásnak ígérkezik.

A Barbenheimernek már rövid szinopszisa is ismert, miszerint: egy tudós baba, bizonyos Dr. Barbie J. Barbenheimer az örök nyár és strandbulik városában, Dolltopiában (fordítsuk, mondjuk, Babatópiának) él fiújával, Twink Dollmannel (nehezen fordítható, legyen elég annyi, hogy a twink a meleg férfiak egy archetípusának megnevezése) él. Ám amikor Barbie világa összemosódik a valósággal, a baba megtapasztalja az emberek legsötétebb oldalát, tapasztalatai nyomán pedig rövid úton arra jut: az emberiségnek pusztulnia kell, így elkezd dolgozni az atombombán, amivel ezt elérheti.

Band ígérete szerint a film a két ellentétes hangulat összekeveréséből fakadó sötét humorral operál majd, és 2024 elején már el is kezdik forgatni. Az ötlet pénzzé tétele azonban már megkezdődött, például már készülnek az ellen-Barbie babák, és már poszter is van, íme:

Full Moon Features
Kapcsolódó
Férfigyűlölő femináci propaganda lenne a Barbie?
Mérges jobboldali-konzervatív amerikai megmondóemberek a gyerekeket féltik a Barbie-filmtől. A sajtó jól szórakozik ezen, pedig még a film drukkereinek sem egyértelmű, hova is tegyék az alkotást feminizmus-fronton.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik