Szórakozás

Balogh Edina: Gyakorlatilag egyedül vagyok a gyerekekkel

TV2
TV2
Több munkát vállal, hogy egyedülálló anyaként megteremtse az anyagi biztonságot a gyerekeinek.

Balogh Edina októberben jelentette be, hogy férjével, Som Krisztiánnal a válás mellett döntöttek. A színésznő ekkor hangsúlyozta, hogy két gyereküket továbbra is együtt, közös egyetértésben nevelik majd. Balogh most a Blikknek mesélt arról, hogy érzi magát jelenleg.

Nyugodt életszakaszban élek. Rengeteg persze a teendőm, több munkát vállalok, mert gyakorlatilag egyedül vagyok a gyerekekkel, így az anyagi biztonság sem mellékes. De közben nagy változás nem történt, hiszen eddig is én intéztem a gyerekek ügyeit, ugyanúgy sportolok, és festeni is van időm

– mondta el a Barátok közt egykori szereplője, aki jelenleg a Farm VIP-ben látható. Utóbbi műsorról azt mondta, eleinte félt tőle, mert azelőtt sosem szerepelt realityben.

Nehéz volt megszokni, hogy itt bármi történik, bárhogyan is néz ki az ember, bármilyen érzelem is játszódik le benne, odatolják az arcába a kamerát. Az első néhány napban nagyon rosszul viseltem ezt, szinte kezelhetetlen volt.

Balogh Edina azt mondta, a falusi kalandreality meghozta a kedvét, hogy a jövőben több műsorban szerepeljen.

Nem is kérdés, hogy szeretnék, de továbbra is fenntartom, hogy megválogatom, mit vállalok. Mindenáron nem akarok szerepelni, de nyitott vagyok. Az egyik legfontosabb tényező az, hogy a lelkem elbírja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik