Kultúra

Egy vezető elhagyja a Katonát, ketten pedig figyelmeztetést kapnak a kedvezményes DK-s jegyek miatt

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu
Lezárult a fegyelmi eljárás.

Ahogy mi is megírtuk, a héten fegyelmi vizsgálat indult a Katona József Színházban, mert a Demokratikus Koalíció (DK) tagjai kedvezményesen vásárolhattak jegyeket a teátrum előadásaira. A színház csütörtöki közleményében azt írja, a történteket maguk is ehibázottnak gondolják és a vizsgálat eredményeképpen megtették a szükséges munkáltatói intézkedéseket: ennek eredményeképp egy vezető beosztású dolgozó távozik, ketten pedig figyelmeztetést kaptak. A Facebookra kitett közlemény itt olvasható teljes terjedelmében:

A Katona József Színház állandó kedvezményeket nyújt nyugdíjasok, diákok, pedagógusok, nagycsaládosok számára, emellett – mint minden színház – értékesítési eszközei közé tartozik, hogy kultúra iránt érdeklődő szervezetek, csoportok számára időszakos kedvezményeket biztosít. Kapcsolataink között számos vállalat, állami szerv, önkormányzat, iskola és egyesület található. Minden esetben örömünkre szolgál, ha valaki úgy dönt, hogy kultúrára szán időt, figyelmet, pénzt.
A kedvezmények a közönségszervezésen és kapcsolattartókon keresztül jutnak el a különböző jegyvásárlói csoportokhoz, melyeket kuponkódokkal lehet igénybe venni. A jegyvásárlási lehetőséghez kapcsolt kísérőlevelet, nem a színház, hanem az adott szervezet munkatársa fogalmazza meg és küldi szét. A történteket magunk is elhibázottnak gondoljuk, ezért az események hatására a színházban átfogó vizsgálat indult és ennek eredményeképpen a szükséges munkáltatói intézkedéseket megtettük. Két munkatársunkat figyelmeztetésben részesítettünk, egy vezető beosztású dolgozónk pedig elhagyja a színházat.

Az ügyről néhány nappal ezelőtt a Magyar Nemzet is cikkezett. A kormányközeli lapnak a birtokába jutott egy DK-s hírlevél, ami szerint a párt tagjai november végéig 20-30 százalékos kedvezménnyel vehetnek színházjegyet a Katona előadásaira.

A Katona a lap megkeresésére akkor azt írta, hogy nem pártszimpátia alapján biztosították a kedvezményeket. Felsorolták, hogy milyen cégeknek és intézményeknek ajánlottak már fel hasonló kedvezményeket (például a NAV-nak, az MTA-nak, a Molnak, vagy éppen az Ügyészek Országos Szervezetét és a Magyar Bírósági Végrehajtói Karnak).

A színház közleményéből kiderült az is, november 21-étől lehetett a DK-s kedvezménnyel jegyet váltani náluk, és november 25-éig összesen 28 darab jegyet adtak el így.

A fegyelmi eljárás elindulásáról Baranyi Krisztina tájékoztatott a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülése után, a politikus azt írta, hogy szerinte ez egy nagyon súlyos ügy, „annál is inkább, mert a Főváros kulturális ügyeinek irányítása 2019 óta a DK kezében van.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik