A lap idézi Bunna Gyulát, a PwC igazgatóját, aki szerint katasztrofális és fenntarthatatlan az önkormányzatok pénzügyi helyzete, mivel a hitelek jelentős részét nem termelő – vagyis csak késéssel megtérülő – beruházásokhoz vették fel, így a kölcsönök visszafizetése jelentős kockázatot hordoz.
Bunna Gyula szerint a jelenlegi helyzethez az vezetett, hogy az állami feladatok mellé nem rendeltek elegendő pénzforrást, így a települések 2006-tól lényegében olyan kötvénykibocsátással foltozgatták a helyi költségvetési lyukakat, amelyek jelentős részének lejárata – a türelmi idő kifutásával – 2010 második felében kezdődik – írja a lap.
