Belföld

Szabad Európa: Egy éve nem kap vízumot, elengedte Bencsik kezét a kormány

Kovács Attila / mti
Kovács Attila / mti

Lassan egy éve, hogy nem kap vízumot Kanadába a főkonzuli posztra jelölt Bencsik János. A Jobbikból 2020-ban kilépő országgyűlési képviselő helyett emiatt új főkonzuljelöltet választott a Külgazdasági és Külügyminisztérium –írta meg a Szabad Európa diplomáciai forrásokra hivatkozva.

A lap úgy értesült, hogy az új jelölt a külügy munkatársa, Jákó János.

Júniusban elsőként a szintén Szabad Európa írta meg, hogy Bencsik több mint fél évig várt felkészülő diplomataként a kanadai vízumra, illetve az exequaturra (hozzájárulás, amelyet a fogadó ország külügyminisztériumának jegyzéke tartalmaz), ám

a kanadai magyar szervezetek, alapítványok, magánszemélyek és egyéb intézmények is tiltakoztak a kinevezése ellen korábbi szélsőséges megnyilvánulásai miatt.

A lap felidézte, hogy a HVG szeptemberben újra érdeklődött a minisztériumnál, nem akarnak-e mást küldeni Bencsik helyett, ám ekkor még a külügy azt reagálta, hogy „a cél változatlan”. A tárca azonban – mint most kormányzati forrásaikra hivatkozva írták –már augusztusban elkezdhetett új jelölt után nézni.

A 29 éves Jákó János jelenleg a keleti kapcsolatok fejlesztéséért felelős helyettes államtitkár titkárságán dolgozik főosztályvezetőként. Tanulmányait az ELTE jogi karán végezte, több nyelven beszél. Édesapja, Jákó János, jogász, aki 2021 óta a Vasas Sport Club tiszteletbeli elnöke (2008 óta elnökségi tagja). Ő korábban több magyarországi banknál töltött be igazgatósági és felügyelőbizottsági tisztségeket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik