Januárban átlagosan 11 százalékos béremelés volt az orvosoknál, jövő márciusban pedig a szakdolgozók, szakápolók bérrendezésének második üteme következik – mondta el az Országgyűlés népjóléti bizottságának keddi ülésén a belügyminiszter a távirati iroda tudósítása szerint.
Éves meghallgatásán Pintér Sándor emlékeztetett: jelenleg az orvosok átlagos bére 2 millió 197 ezer forint, a szakápolóké pedig 595 ezer forint. A szakápolók javadalmazásának megállapításánál az orvosokét vették alapul, annak 37 százalékában. A miniszter szavai szerint a szakápolók természetesen ennél többet is érdemelnek, de a gazdaság helyzete jelenleg ennyit tesz lehetővé. Arról is beszélt: az elektronikus egészségügyi szolgáltatási tér bevezetésével Magyarország egész Európát megelőzte. A kórházi fertőzések terén “a hetedik legjobb helyen állunk Európában”, amivel nem elégedett, azt szeretné, ha “az elsők lennénk” – fűzte hozzá.
Pintér Sándor felszólalásában ismertette: a jelenleg tizennégy vármegyében alkalmazott új ügyeleti rendszer eddigi tapasztalatai azt mutatják, hogy az ellátás jobb, biztosabb lett, a háziorvosoknak kevesebb beteget kell ellátniuk. A kedvező adatok nyomán júniusra tervezik eldönteni, hogy Budapesten miképp lehet alkalmazni az új rendszert.
A miniszter leszögezte: a híresztelésekkel szemben nem igaz, hogy folyamatosan csökken az egészségügyben dolgozók száma. A tárcavezető kitért a bürokrácia csökkentésére is, mint mondta, már a rendszerben vannak azok a digitális megoldások, amelyek segítségével jelentős adminisztrációs tehertől szabadulnak meg az ágy mellett dolgozók, egyúttal csökken a tévedések lehetősége is. A tervek szerint ezen berendezések használatát hamarosan kiterjesztik az összes magyarországi kórház valamennyi osztályára. A belügyminiszter az egyik legfontosabb eredménynek a hálapénz kivezetését, illetve büntethetővé tételét nevezte. Azt mondta: “a paraszolvencia egy erkölcstelen alap, arra igazságos rendszert építeni nem lehet”.
Pintér Sándor szerint félreértés az is, hogy megszüntetnék az üzemorvosi ellátást, számos területen, mint például a kórházakban, konyhákon dolgozók esetében megmaradt az eddigi gyakorlat, más helyütt azonban az állam átvállalta a kötelezettségek egy részét, amikor lehetővé tette, hogy a háziorvosok is elvégezhessék a munkával, munkavégzéssel kapcsolatos vizsgálatokat. Pintér Sándor beszélt még egyebek mellett a védőnői rendszer átalakításáról is, mint mondta, még gyűjtik a tapasztalatokat, és ahol kell, ott finomhangolják az új módszereket.