Belföld

Direkt36: Pintér Sándor is tisztában van azzal, milyen súlyos a helyzet a kórházi fertőzések ügyében

MTI Fotó: Nemes János
MTI Fotó: Nemes János

A Belügyminisztériumban is tisztában vannak azzal, hogy nagy a baj a hazai intézményekben a kórházi fertőzések ügyében – ezt írja a Telexen megjelent keddi cikkében a Direkt36, miután a portál birtokába jutott egy minisztériumi belső dokumentum.

Az elmúlt hetekben a Direkt36 egy cikksorozatban mutatta be a kórházi fertőzések magyarországi helyzetének romlását, amellyel kapcsolatban a kormányzat részéről sorra jelentek meg az ennek ellentmondó nyilatkozatok. Az egészségügyért felelős Belügyminisztérium vezető tisztségviselői például olyan kijelentéseket tettek, amelyek szerint Magyarország valójában még jól is teljesít ezen a téren európai viszonylatban.

Ehhez képest a Direkt36 birtokába került minisztériumi belső dokumentumban az áll, hogy az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések gyakorisága egyre nő, és „kedvezőtlen tendenciát jelez”, az egészségügyi ellátórendszerben pedig „humánerőforrás krízis” tapasztalható.Az Országos Kórházi Főigazgatóság és a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ által összeállított dokumentum egyrészt tartalmaz egy helyzetjelentést, másrészt szerepelnek benne intézkedési javaslatok is a probléma kezelésére. A terveket ismeri és támogatja a dokumentumot augusztus 28-án aláíró Pintér Sándor belügyminiszer is – írja a portál. A dokumentum készítői elismerik, hogy az egészségügyi vezetés eddig nem vizsgálta, hogy országos szinten az egyes kórházakban miként alakul a fertőzések előfordulása.

A belügyminisztériumi irat feladatokat meghatározó részének a bevezetőjében az áll, hogy egyelőre nem szándékoznak sok pénzt fordítani a problémák megoldására. Elsősorban azokra a rövid távon megvalósítható feladatokra koncentrálnak, amelyek jelentősebb ráfordítás nélkül megvalósíthatók, és amelyek figyelembe veszik az egészségügyi ellátórendszer jelenlegi adottságait, például a „humánerőforrás krízisét” vagy az egyágyas kórtermek hiánya miatti izolációs problémákat – olvasható a Direkt36 cikkében.

A portál megkérdezte a Belügyminisztériumtól, hogy terveznek-e hosszabb távú vagy nagyobb költségvetésű programokat is indítani, de nem kaptak választ.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik